A franciák fele mindkét oltási adagot megkapta

Franciaországban átlépte a 40 milliót azoknak a száma, akik megkapták a koronavírus elleni oltás első adagját, azaz a teljes lakosság csaknem 60 százaléka - írta a Twitteren hétfőn Emmanuel Macron államfő.
A franciák fele mindkét oltási adagot megkapta

Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a lakosság fele, 33,2 millió ember a koronavírus elleni oltásnak már mindkét dózisát felvette.

A köztársasági elnök üdvözölte, hogy a felgyorsított oltási kampánynak köszönhetően az elmúlt két hétben 4 millióan kérték az oltást.

A kormány célja, hogy augusztus végéig legalább 50 millióan felvegyék az oltás első adagját a 67 millió lakosú országban. 

„Csak együtt győzhetjük le a vírust. Folytatjuk” - írta a köztársasági elnök, miközben egyre több tüntetés szerveződik országszerte az ellen, hogy a kormány bevezeti a Covid-igazolás használatát a mindennapi életben.

Emmanuel Macron a hétvégén ismételten felszólított mindenkit, hogy oltassa be magát a saját maga és mások védelmében. A szombati tiltakozó megmozdulások után „felelőtlennek és önzőknek” nevezte azokat, akik elutasítják az oltást.

Az egészségügyi tárca vasárnap esti adatai szerint a járványügyi mutatók stagnálnak. Miközben az elmúlt két hétben tízszeresére nőtt a napi esetszám, s a múlt héten naponta több mint 20 ezer új esetet tártak fel, a hétvégén megállt az emelkedés. Vasárnap 16 167 új esetet jelentettek, amelyek alapján az látszik, hogy jelenleg elsősorban a nyaralóhelyeken a fiatalok körében terjed a vírus. A kórházakban még továbbra is csökken az ápoltak száma, a 6843 kórházban kezelt fertőzött közül 886-an voltak vasárnap intenzív osztályon.

Tovább olvasom