A fordulat is csak látszat – Lakner Zoltán jegyzete

Amikor azt halljuk, hogy Orbán Viktor levelet írt az Európai Bizottságnak, hogy mégiscsak kéri a pénzt, amit eddig nem kért, akkor tévedés azt hinni, sőt a kritika élét tompítja azt mondani, hogy a kormány EU-párti fordulatot vett.
Lakner Zoltán

2022. március 24. 11:45


        A fordulat is csak látszat – Lakner
Zoltán jegyzete

Nyavalyát.

A levél ugyanis arról szól, hogy Orbán követeli, kapja meg mielőbb a szóban forgó hatalmas összeget, mégpedig úgy, hogy arra használhassa, amire akarja.

 

Nincs itt a világon semmilyen változás.

A hivatalos kormányzati álláspont eddig is az volt mindennemű uniós pénzzel kapcsolatban, hogy az nekünk (vagy a kormánynak) „jár”, és nekünk (neki) ne mondja meg senki, mire használjuk (használja), hiszen ez a pénz eleve a miénk (az övé). Most csupán annyi történik, hogy Orbán az Ukrajnából érkező menekültekre mutogatva akarja elhozni a helyreállítási alap hitelrészét is, körülbelül 3500 milliárd eurónyi összeget. Amivel két probléma van. Az egyik, hogy a helyreállítási alap nem az ukrajnai háborús válság, hanem a járvány nyomán keletkezett társadalmi-gazdasági problémákat hivatott kezelni, azt a célt szolgálja, hogy az európai gazdaságok „válságállóbbá” váljanak. A másik, hogy az Ukrajnából érkező menekültek ellátása érdekében külön pénzcsapot nyit meg hamarosan az EU (nagyrészt a 2020-ban zárult hétéves költségvetési ciklus maradványpénzeiből és azok rugalmas felhasználásúvá alakításából), amiről bizonyára pontosan tud a magyar kormányfő is. Mint ahogyan feltehetően arról is, hogy ami a két pénzforrásban azonos, az az, hogy az orosz energiától való függőség mérséklését szolgáló átalakításokra, fejlesztésekre is nyújt finanszírozást. Ez viszont pontosan az, amit a magyar kormány még hosszú távra vonatkozóan sem hajlandó megfontolni.

Orbán levele tehát ebben a pillanatban nem egyéb, mint egy újabb „bepróbálkozás”, részint nyomásgyakorlási kísérlet, részint pedig kommunikációs akció: ha nem jön rögvest a pénz, akkor megint Brüsszel lesz a hibás.

 

Történik mindez egy olyan nyilvánosság-környezetben, amelyben a kormányfőnek senki sem tudja feltenni a kérdést, hogy mégis miként lehetett a helyreállítási alap hitelrésze kapcsán kevesebb mint két év leforgása alatt négy különböző álláspontja?

 

A történet onnan indult ugyanis 2020 tavaszán, hogy Orbán szerint Magyarországnak nem érdeke helytállni a déli uniós országokat segítő hitelfelvételért, mert nekünk nincs szükségünk pénzre, s csak a közös kockázatot vennénk a nyakunkba. A 2020 nyarán tartott uniós csúcson, amikor a nagy összezördülések voltak a „holland fickóval”, Orbán mégis belement a közös uniós hitelfelvételbe, sőt kérte is a részét, erre adta be a kormány az első helyreállítási tervet. Amikor azonban kiderült, hogy éppen a közös hitelfelvétel felelőssége miatt ezt nem lehet bármire elkölteni – értsd: nem köthet ki az összes pénz Mészárosnál, Garancsinál és Orbán Győzőnél, hanem meghatározott fejlesztési célokra kell fordítani, amelyeket még ellenőriznek is –, akkor a kormány egyszer csak visszalépett a hitelrész lehívásától. Azóta a vissza nem térítendő támogatás körül megy a toporgás, ugyanis a kormány nem volt képes vagy nem volt hajlandó arra, hogy a digitalizálást, oktatást, klímaátállást – és egyben energiafüggetlenséget! – szolgáló fejlesztésekre adjon be programterveket. Most pedig itt van a negyedik fázis, amikor Orbán kéri az összes pénzt, de ízibe, és korlátlan felhasználásra.

 

Az ominózus levél részeként a korrupció elleni fellépés belengetése is inkább csak rossz tréfa, a kormány ugyanis azt ajánlja, hogy majd felállít egy külön szervezetet, amely a legfőbb ügyésznek jelent, és a legfőbb ügyész az évenkénti beszámolója részeként erről számot ad az országgyűlésnek. Az EU-s pénzek tiszta elköltésének biztosítéka tehát maga Polt Péter lenne – ez volna hát a kormánypolitika nagy „fordulata”.

Egy olyan országban, ahol létezik szabad nyilvánosság, a miniszterelnök nem úszhatná meg, hogy az EU-s hitel kapcsán tett fordulatokat meg kelljen magyaráznia, valódi kérdésekre válaszolva a közvélemény színe előtt.

 

Nálunk azonban nincs ennek a nyomásnak kitéve a kormányfő, aki így mindig elmondhatja aktuális mikrofonállványainak és biodíszleteinek, hogy Brüsszel a hibás, és ezzel le is tudta a „magyarázatot”. Holott valójában a helyreállítási pénz már rég Magyarországon lehetne. A menekültválság kezeléséhez szükséges pénz pedig minden bizonnyal meg is fog érkezni – csakhogy azt is tényleg arra kell majd költeni. És sokkal jobb helyzetből vághatnánk neki e valóban nehéz helyzet kezelésének, amennyiben 2015-től kezdve nem építették volna le a menekültügy jogszabályi, szakmai és infrastrukturális környezetét.

 

Ha mindezt tudjuk, akkor már a kormányt érő ellenzéki kritikának se marad sok dilemmája. Most ugyanis mintha nem tudnák eldönteni, hogy a következetlenséget (a sok korábbi után itt egy újabb fordulat, még ha jó irányba is) vagy a hazudozást kritizálják (megtörtént a fordulat, de a kormány ezt nem vallja be, hogy tovább „brüsszelezhessen”). Holott, a kritika valódi iránya az kellene hogy legyen, hogy a kormány ugyanazt csinálja, mint eddig, azaz ellenségeket gyárt, hogy pénzt lophasson el. Eközben pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy fenntarthassa a Putyinhoz lehető legközelebb eső álláspontot az EU-n belül, ami egészen konkrétan a tartós energiafüggőségben fejeződik ki. Orbán nem a rezsicsökkentésért harcol, hanem azért, hogy továbbra is rászoruljunk az orosz gázra.

 

Elég, ha mindenki felteszi magának azt a kérdést, hogy ebben mégis mi volna a magyar érdek?