A Fideszt hibáztatja az ellenzék azért, hogy nem tudtak megegyezni a tisztségek elosztásáról

Nem született megállapodás az Országgyűlésbe jutott pártok között a tisztségekről, így azokra a házelnök tesz majd javaslatot - mondta a szerdai tanácskozást követően Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője újságíróknak. A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd közleményben tudatta, szerintük a Fidesz javaslata a tisztségek elosztására nem felel meg a frakciók létszámarányának.
Vass Imre

2022. április 27. 17:34

A Fideszt hibáztatja az ellenzék azért, hogy nem tudtak
megegyezni a tisztségek elosztásáról

Kocsis Máté kijelentette: a kormánypártok fenntartják a korábbi javaslatukat, hogy a tisztségeket kétharmad-egyharmad arányban osszák el a kormányoldal és az ellenzék között, annak ellenére, hogy az ellenzékiek létszáma csökkent a négy évvel korábbihoz képest. Ezt korrektnek, mandátumarányosnak és fairnek ítélte.

 

Kijelentette: a baloldali pártok nem tartották elfogadhatónak az ajánlatot, „eszük ágában nem volt megállapodni”. Kocsis Máté megítélése szerint ezt bizonyítja, hogy a hat baloldali frakcióvezetőből öt nem volt jelen.

 

Megerősítette: a bizottsági tisztségek és helyek harmadát, míg a jegyzői helyek felét ajánlották fel a kormánypártok az ellenzéknek. Ám utóbbiak új javaslatot kértek, holott négy éve nagyobb létszámmal elfogadták ugyanezt az ajánlatot - tette hozzá.

 

A tárgyaláson részt vevő DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP és Párbeszéd közös, az MTI-hez eljuttatott közleményben úgy értékelt: a Fidesz a megbeszélésen világossá tette, hogy továbbra is elutasítja a parlamenti tisztségek és bizottsági tisztségek 30 éves szokásjogának megfelelő, a frakciók létszámarányát kifejező elosztását.

 

Közölték, az ellenzék pártjai elfogadhatatlannak tartják azt, hogy a Fidesz „hatalmi szóval akarja átírni a választók akaratát, és a szélsőséges Mi Hazánkat kívánja messze parlamenti létszámarányát meghaladó mértékben parlamenti tisztségekkel jutalmazni a demokratikus ellenzéki pártok rovására”. Ez az egységes ellenzékre szavazó 1 millió 900 ezer szavazó akaratának tűrhetetlen semmibevétele - hangoztatták.

 

MTI