A Fideszben nem hisznek a vitában: Lázár János sem fogadta el Márki-Zay Péter kihívását

Orbán Viktor után MZP egykori polgármesterelődje, a korábbi kancelláriaminiszter, Hódmezővásárhely jelenlegi parlamenti képviselője is kikosarazta az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjét.
Kovács M. Norbert

2022. január 31. 12:29

A Fideszben nem hisznek a vitában: Lázár János sem fogadta el Márki-Zay Péter kihívását

„Vitaképtelen az, aki nem mond igazat, aki sértegeti a más véleményen lévőket, aki becsapja saját szavazóit is”

 

– így indul Lázár János nemrég megjelent Facebook posztja, ami alapján én már majdnem azt hittem, hogy főnökéről, Orbán Viktorról, vagy némi önkritikát gyakorolva netán saját magáról, esetleg úgy általában a Fidesz-élvonalba tartozó politikusokról ír a korábbi miniszter. 

 

De persze nem így van, hiszen a poszt így folytatódik:

 

„Aki a gondjaira bízott település helyett csak önmagát építi. Aki jobboldalinak mondja magát, mégis a gyurcsányi baloldal visszatéréséért küzd. Aki arra sem képes egyenes választ adni, hogy menni akar vagy maradni: a parlamentet választaná vagy a polgármesterséget?”

 

– írja Lázár, és itt már egyértelmű, hogy Márki-Zay Péterre gondol, aki Orbán Viktor után a múlt héten őt is kihívta egy nyilvános vitára a választási kampányban.

 

A rövid posztban Lázár János még olyanokat ír, hogy Hódmezővásárhelynek munkára és nem vitára van szüksége, és hogy választókerületben élő emberek a jövőben is számíthatnak rá az érdekeik érvényesítésében, a települések és a vidék építésében, fejlesztésében.

 

„Minden másra ott van Márki-Zay Péter”

 

– zárja gúnyosnak szánt reakcióját Lázár János.

 

Az eredeti poszt itt van:

Erre lehetett számítani

Magyarországon 2006 óta nem tartottak a választási kampányban vitát a miniszterelnök-jelöltek között. Utoljára Orbán Viktor, az akkori kihívó, valamint Gyurcsány Ferenc, regnáló miniszterelnök vitáztak egymással élőben a televízióban. A vitát az elvakult fideszeseken kívül szinte mindenki úgy értékelte, hogy azt fölényesen nyerte meg Gyurcsány, aki aztán a választáson miniszterelnöki székét is megőrizte.

 

2010 óta, mióta Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, egyetlen választási kampányban sem volt vita, egyszer sem állt ki Orbán a kihívójával, bár a miniszterelnök interjút sem szeret adni, csak döntő többségben olyanoknak, akiktől nem számíthat számára kínos kérdésekre, jellemzően azért, mert az állami tévé vagy rádió, esetleg valamelyik fideszes lap vagy tévécsatorna munkatársai.

 

Orbánnak a jelöltek közötti vitákhoz való hozzáállása alapján már Márki-Zay Péter múltheti kihívásakor borítékolható volt, hogy Lázár János sem fogja elfogadni MZP kihívását, de legalábbis elég nagy meglepetés lett volna, ha mégis.