A Fidesz-szavazók összes rémálma megvalósult – és mindet maga Orbán valósította meg – Besenyei Zsolt jegyzete

A kormány homlokegyenest az ellenkezőjét tette, mint amit a kampányban ígért.
Besenyei Zsolt

2022. július 15. 18:11

A Fidesz-szavazók összes rémálma
megvalósult – és mindet maga Orbán valósította meg – Besenyei Zsolt jegyzete

Tudtuk, csak nem sejtettük.

 

A Fidesznek tulajdonképpen nem voltak kampányígéretei az április 3-ai választás előtt. Nem ígértek pénzt: előre odaadták. Varga miniszter szíves közlése szerint 3300 milliárd forintot adtak az embereknek. Azaz ennyit költöttet szavazatvásárlásra. Micsoda véletlen, hogy éppen ennyi hiányzik az állami költségvetésből, ekkora az államháztartás hiánya az előre tervezetthez képest.

 

Ezért pozitív kampányt nem kellett folytatniuk. Negatívat annál inkább. Azzal kampányoltak, hogy az ellenzék (Feri és Miniferi) majd mindent visszavesz, és oda az emberek jóléte.

 

A Fidesz-szavazónak nem azért kellett Orbánra ikszelnie, hogy valami megvalósuljon, hanem hogy a már bevezetett (és főként jóléti) intézkedések megmaradjanak.

 

Mert mi lesz itt, ha az ellenzék nyer? – kérdezte a Fidesz, és meg is válaszolta:

 

  • Megszorítások.
  • Adóemelés.
  • A rezsicsökkentés eltörlése.
  • Háborús helyzet.

 

És milyen igaza lett Orbánnak és a Fidesznek! Mert minden, de minden megvalósult, amivel ijesztgettek. És ehhez még az ellenzéknek se kellett nyernie. Sőt, 2,8 millió ember ment el, és szavazott Orbánra, hogy megvédje őket attól, amit az ellenzék – állítólag és szerinte – tenne. Hogy Magyarország előre menjen és ne hátra.

 

Ehhez képest a nemzetvezető mindent, de tényleg mindent véghezvitt, amivel az ellenzéket vádolta. És ehhez elég volt neki három hónap.

 

Háborús helyzet és Márki-Zay katonákat küldene Ukrajnába? 

Orbán elküldte Ukrajnába , Ruszin-Szendi Romuluszt,

a Magyar Honvédség parancsnokát, és bevezette a háborús veszélyhelyzetet. Európában egyedüliként.

 

Az ellenzék megszorításokra készül?

Az Orbán-kormány több mint 400 milliárd forintot zárolt az állami költségvetésből, leállított olyan építkezéseket, mint a Liget-projekt vagy a Fertő-tó. Nem kapnak pénzt a kórházak és iskolák.

 

Az ellenzék adóemelést akar?

A Fidesz úgynevezett extraprofitadót vetett ki a bankokra, biztosítókra, energiacégekre, légitársaságokra etc., amit azok majd nyilván továbbhárítanak az ügyfelekre. A magyar családokra.

 

Az ellenzék majd megemeli a kisvállalkozások terheit?

Az Orbán-kormány és a Fidesz egyenesen felszámolta a katát, a kisadózók tételes adóját. Mintegy 400 ezer(!) embert vesz ki alóla, és kényszerít a feketepiacra vagy lényegesen kisebb jövedelemből élni.

 

És a legfontosabb. Az ellenzék eltörölné a rezsicsökkentést, az államilag támogatott energiát, a villamos áram és a háztartási földgáz hatósági árát?

 

Orbán Viktor megelőző csapást mért, és bizonyos fogyasztási szint fölött maga törölte el. Illetve – mint mondják – nem törölte el, hanem megvédte.

 

De úgy megvédte, hogy részben kikerült alóla minimum másfél millió háztartás, amik ezután piaci áron lesznek kénytelenek fizetni az átlag fölötti rezsijüket. Csak azok a piaci árak elszálltak az egekbe, és azon is túl.

 

Az Orbán-kormány akkor tartott életben rezsitámogatást, amikor arra nem volt szükség, mert az emberek maguktól is ki tudták volna fizetni az energiaárakat. Sőt, ki is fizették, mert például 2014–19 között a gáz világpiaci ára a fele volt a magyar hatósági árnak.

 

Viszont amikor már – önhibájukon kívül – nem tudják kifizetni, akkor felaprítja az úgynevezett rezsicsökkentést. Miközben Nyugat-Európa több országa ellenkező irányba tart, és bevezeti.

 

  • Amire a Fidesz büszkén hivatkozik, hogy lám, már megint nekik lett igazuk, mert Nyugat-Európa Orbánt követi.
  • Csak Orbán nem követi saját magát, és ellenkező irányba megy: úgy megvédi a saját jóléti intézkedését, hogy másfél millió család fizethet százezrekkel többet.

 

Miközben a szöges ellenkezőjével kampányolt: megvédi a rezsicsökkentést és nem hagyja, hogy a magyar családok fizessék a háború árát.

 

Azonban nemhogy nem hagyta, hanem épp megfizetteti velük a világpiacinál is magasabb energiaárakat, mert az állam csődben van. És azért van csődben, mert Orbán és a Fidesz kiköltekezett, a közpénzeket kiszórták Mészáros Lőrincéknek és a választóknak.

 

A hatalmon maradás érdeke mindent felülírt, a józan észt leginkább. Az év elejére kiürítették a büdzsét, most pedig visszaszedik a pénzt.

 

Ráadásul, aki a legnagyobbat bukja az átverésen, az nem akármilyen réteg.

 

A falusi-kisvárosi, kertes házban élő, gázzal fűtő családok nagyon megszívták Orbán és a Fidesz radikális fordulatát. Azok is megszívták, akik nem keresnek jól, ellenben – és főleg – az elavult lakásuk és házuk miatt sokat fogyasztanak. Ők százezres(!) havi villany- és gázszámlákat fog kapni.

 

Pedig éppen ők voltak azok, akik zömében a Fideszre szavaztak. Falun 70–30-ra nyert Orbán – vagy még jobban.

 

És pont azért szavaztak a Fideszre, hogy nehogy igaza legyen Orbánnak, és MZP nehogy eltörölje a rezsitámogatást. Inkább milliós, mint százezres nagyságrendben. Őket nem érdekelte, hogy lop az Orbán, és átíratja a fél országot a Mészáros-féle oligarchákra. Amíg nekik is ad. Amíg hozzájárul a jólétükhöz. Elsősorban, főleg és mindenekelőtt az államilag támogatott rezsivel.

 

Elhitték Orbánnak, hogy nincs csődben az ország, hogy ez bőven belefér a költségvetésbe, és a Fidesz tud kormányozni, ők megoldják. Hát, nem oldották meg. Sőt.

 

Csak azért nem mondom, hogy ilyen böszmeséget, mint Orbán, még ember nem csinált, mert csinált. Méghozzá Gyurcsány 2006-ban. Akkor azzal kampányolt, hogy nem lesz adóemelés, nem lesznek megszorítások. Majd lettek, nem kicsit, nagyon is.

 

Orbán két évvel később idiótának nevezte, mert éppen saját szavazóin, az MSZP-szimpatizáns, bérből és fizetésből élőkön takarékoskodott, és szedte össze a költségvetésből hiányzó összeget. Ennek már tizenhat éve, de se az MSZP, se Gyurcsány nem talált magára, és nem szerezte vissza ennek a rétegnek a támogatását.

 

A történelem ismétli önmagát, Orbán megcsinálta ugyanezt. Legfőbb kampányüzenetét nyírta ki, és saját szavazóival fizetteti meg a hatalmon maradását. A falusi, gázzal főző, kertes házban élőkkel. Akik – minimum – hetven százalékban szavaztak a Fideszre.

 

A kormánypropaganda kommentelhető oldalai és a Facebook már most azzal van tele, hogy „nem erre szavaztunk”. Mi lesz majd akkor. ha megjönnek az első rezsiszámlák?