A felzárkózás szünetel – Lakner Zoltán jegyzete
2023. február 16. 09:58
Még októbert írtunk, amikor a magyar miniszterelnök Berlinbe látogatott, ott egy kifejezetten eredménytelennek mondható találkozót bonyolított le a német kancellárral, aki még közös sajtótájékoztatóra sem vállalkozott tárgyalópartnerével. Orbán ezen kívül előadást tartott a Német Kereskedelmi és Iparkamarák rendezvényén, és itt egyebek mellett azzal dicsekedett, hogy a „magyar modell” eredményeként Magyarországon 2022-ben is 5-6 százalékos növekedés lesz, miközben Európa nagyobb része már az óévben recesszióba süllyed.
A helyzet viszont valójában az, hogy a minap napvilágot látó adatok szerint a 2022-es növekedést sem sikerült eltalálni, és a magyar gazdaság 4,6 százalékos éves növekedést produkált. Ez végül is nem lenne rossz, csak hát az 5 százalék feletti bemondást követően úgy tenni, mintha ez kivételes szárnyalás lenne, már önmagában súrolja a hazugság határát.
Mivel ezt nagyjából megszoktuk, ennél nagyobb baj, hogy a 4,6 százalék a Covid utáni visszapattanás és a választás előtti kiköltekezés keverékeként jött létre, miközben Orbán arról beszélt a német gazdaság – nyilván nem a falvédőről éppen csak lejövő – döntéshozóinak, hogy a magyar kormány a beruházások pörgetése révén ért el kiváló eredményeket.
Csakhogy a kormány valójában egyedül a választási eredményekbe fektetett be. A 2022 elején történő jövedelemkiáramlásnak már akkor sem volt meg a fedezete, ezért kellett alaposan visszavenni a kiadásokból az év közepétől fogva. Az energiaválság, az infláció és a költségvetési megszorítások árát minden ellenkező híreszteléssel szemben a lakosság, a hétköznapi emberek fizetik meg magasabb adók és árak formájában. Így aztán, ahogy nagyobb volt a lökés az év elején, úgy nagyobb lett a visszarántás is.
Valójában ez a magyar modell.
Ennek a következménye, hogy az elmúlt év harmadik negyedévben már mínuszban volt a gazdaság a második negyedévhez képest és a negyedikben is mínuszban volt a mínuszos harmadikhoz viszonyítva. 2023 utolsó három hónapjában 0,9 százalékkal volt nagyobb a kibocsátás 2022 utolsó három hónapjához képest, amivel hátulról az ötödikek vagyunk Európában. Az eurózóna növekedése 1,9 százalék volt ugyanebben az időszakban, úgyhogy most éppen nem felzárkózunk, hanem leszakadunk.
Ez tehát a kivételes teljesítmény.
Hogy aztán ennek – vagy bárminek – lesz-e politikai következménye a kormány megítélésre nézve, erre jóval nehezebb válaszolni. Vagy éppen nagyon könnyű.
- Egyrészt, a 2013–2020 közötti növekedési periódussal – amiben valójában a kormány intézkedéseinek nem sok része volt, magával húzott bennünket a világgazdasági fellendülés – összevetve a mostani rázósabb időszak viszonylag új és rövid ideje tart. Ráadásul a Covid- és egyéb válságokat megszakította a választási pénzszórás, tehát az állampolgár felől nézve a kép (még) nem egyértelműen negatív.
- Másrészt, bármilyen unalmas is ennek az említése, sokat számít az alternatívahiány, az a különös fejlemény a hazai politikában, hogy nem a tizenhárom éve hatalmon lévő párt és uralmi gépezet kopik el, hanem a hatalom közelébe se férő ellenzék. Amíg nem elgondolható a változás, addig a kormány nagyon súlyos hibái is megúszhatóak maradnak, mert minden politikai probléma a rendszer keretein belül marad.
Ennek a hosszú távú, igazán nagy veszélye az, hogy szinte észrevétlenül csúszik bele az ország rossz helyzetekbe, és nincs olyan erő vagy mechanizmus, ami korrigálhatna. Egyre inkább belegabalyodunk az orosz és kínai érdekekbe, csúszunk ki az Európai Unió és az egész nyugati szövetségi rendszer szélére, azzal az illúzióval, hogy kölcsönös előnyöket élvezhetünk a blokkok határán, miközben valójában öles léptekkel haladunk a senki földjének közepe felé. Ez pedig akkor is így lesz, ha a növekedési adatok az év végére felfelé kunkorodnak, és a miniszter ismét elmondja, micsoda kivételes évet hagyunk magunk mögött.
