A felszabadulás napja – Sinkovics Gábor jegyzete

Sinkovics Gábor

2022. március 23. 16:08

A felszabadulás napja – Sinkovics
Gábor jegyzete

„Indulj az útra és vissza ne nézz.

Múltad a fájó bús ezer év.

Rád ragyog végre a fényteli nap

Boldogan, vígan, zengd hát a dalt!

Április 4-ről szóljon az ének,

felszabadulva zengje a nép

érctorkok harsogva zúgják a szélnek,

felszabadítónk hősi nevét...”

 

Csak mi vagyunk, tisztelt miniszterelnök úr.

Mi, a nép.

 

De úgy pontos ez, hogy a nép egyik fele. Nem a jobbik, nem a baloldali, nem a középső – az egyik fele. Minden második magyar. És volna itt egy aprócska dolog, amelyet majd szeretnénk, mi, a nép, annak az egyik fele megüzenni önnek. Röviden, mert szorít az idő.

 

Röviden, tömören.

Már csak néhány nap és ön a győztes hadserege élén „újra bevonulhat Magyarországra”. Elfoglalhatja a trónt ismét, hiszen mindig erre vágyott. De ha majd úgy alakulnak a dolgok, jövő vasárnap, akkor este a díszünnepségen, amikor majd fáradt arccal bejelenti, hogy megint győztek, jusson eszébe, ez a rövidke üzenet.

 

Ön csak a fele királysággal büszkélkedhet.

Mint a mesében – csakhogy ez maga a valóság.

 

Ön fél országot irányíthat – mert a másik fele nem kér önből! A tények makacs dolgok, ez ellen

  • sem az a mindig korrekt és a számokkal soha sem bűvészkedő Nézőpont Intézet,
  • sem a mi pénzünkből hazugságokat gyártó Magyar Távirati Iroda és a köztévé
  • sem pedig a világ legrokonszenvesebb civil szervezete, a CÖF statisztikái
  • sem mondhatnak ellent.

 

Ön megnyerte magának Magyarország felét.

És mi, a nép, legalábbis a másik fele, ezért is merészeljük majd megkérni, hogy a győzelmi beszédben kerülje az olyan kifejezéseket: „mi, magyarok...” Mert az ön támogatói és vannak szép számmal, ez nem is vitás, még nem teszik ki ezt az országot. Messze nem. Talán olvasta azt az aprócska hírt, hogy a magyarok többsége kormányváltást akar. Nem Gyurcsányt, nem Márki-Zayt, nem a francia forradalom jelmondatait, még csak nem is a párizsi diáklázadás túlfűtött ideológiáját – másik országot, nem olyat, mint amelyet ön vezet immár folyamatosan tizenkét esztendeje.

 

Elgondolkodhatna ezen, tisztelt miniszterelnök úr.

Nem miattunk, az ország egyik fele – sokkal inkább maga miatt. Hogy akkor mit rontott el, miben hibázott, és mit kellene másként csinálnia ahhoz, hogy néhány millióan ne gyűlölettel ejtsék ki a nevét.

 

A nevét, és a rendszert, amelyet létrehozott.

 

Pedig próbálkoztak becsülettel.

  • Osztogattak, aztán mégis a fosztogattak szó marad leginkább a köztudatban önökkel kapcsolatosan.
  • Magyarkodtak – aztán mégis Putyint és a ruszkikat emlegeti, meg a keleti nyitást a NER-rel kapcsolatosan.
  • Eljátszották folyamatosan a hazafit, miközben saját hazafiakat kiáltották ki ellenségnek, és bélyegezték meg.

 

Mintha a sors intene be nekünk – a népnek. Megint április 4. lesz a nagy nap. A választás másnapja. Amikor a néhány hónapos rémület, riadalom után új lendületet kaphat a nemzeti együttműködés rendszere. Nagy levegővétel, megint nagy levegővétel, aztán mehet minden tovább, fiúk. Zakatolhat a pénzszivattyú, lehet folytatni az uram-bátyám rendszert, a pénzek okosban való elosztását. Kitárgyalni, hogy kit engedjünk a tűz közelébe, ki részesüljön az általunk elosztott javakból. Kinek engedjük meg, hogy negyvenmilliós Merci terepjáróval furikázzon, alpaka öltönyben, oldalt felnyírt, új Bundesliga-frizurával. Ki kapjon majd egyre kisebb szeletet a Balatonból, a vízből, a körülötte lévő csodálatos földből, kinek engedjük, hogy ne nyaralónak nevezzék a nyaralót, hanem fatelepnek, lerakatnak, juhakolnak.

 

Kinek engedjük meg, hogy közénk tartozzon.

 

A szűk elit, a NER aranycsapata közé.

 

Így indul majd az új élet április 4-én, a felszabadítók győzelme után. Hiszen önök csak jót akarnak nekünk, ezt folyamatosan hangoztatják, megszabadítanak bennünket a brüsszeli elnyomóktól, a milliós nagyságrendű és legszívesebben Kiskunlacháza, vagy Abaújszántó belvárosában letelepedni vágyó migránshordáktól. És persze a buziktól. Az egyre erőszakosabb, egyre inkább követelőző buziktól. Zseniális az a reklámfilm, aki nem látta, sürgősen pótolja, annyira életszerű, annyira bájos és annyira őszinte, ahogy a kislány elpanaszkodja az anyjának, a riadt tekintetű kétségbeesett anyjának, hogy egy bácsi azt mondta neki az óvodában: akár kisfiú is lehetne belőled.

 

Zseniális.

Magunk közt szólva, hiszen azért az erkölcs még belőlünk, az ország egyik feléből sem halt ki teljesen, ha létezne ilyen férfi, annak gondolkodás nélkül levágnánk a fütyijét, mi magunk is. És persze levágnánk a pedofil politikusét is, a lebukott fideszes tanárként dolgozó politikusét is, bárkiét, aki gyerekhez nyúl, kéjes, beteg, perverz módon.

Na de hagyjuk is, hiszen ezt önök magukra vállalták.

 

Védenek bennünket, járványtól, háborútól, rosszkedvtől, szegénységtől. Kár, hogy minden itt van velünk, körülöttünk, a járvány nem múlt el, hiába adta parancsba, tisztelt miniszterelnök úr, a vírus nem fél öntől, leszarja amit mond. Itt tartunk hát, és mi, a nép, ezt ígérhetem, a felszabadulás napját követően majd felsoroljuk az összes bűnt, amit elkövettek ellenünk.

 

Önök – és az önök rendszere.

 

Most legyen elég ez a rövidke üzenet.

 

Visszafogottan ünnepelni, ha a dolgok úgy alakulnak, tisztelt miniszterelnök úr. És óvatosan a mi, magyarok kitétellel...

 

Csínján a jelzőkkel.

Az ország egyik fele garantáltan nem fog ünnepelni önnel, még ha majd nem is lesz hajlandó tudomásul venni mindezt, még ha majd úgy is csinál, mintha egy ország akarná önt a trónon látni. Hát nem. Nagyon nem. És nem ideológiai okokból, nem bizony.

 

Csak a tisztesség, és a nem létező béke okán.

Tizenkét év korlátlan hatalommal a kezében ez bizony súlyos kritika és kudarc önnek, bármilyen arányban is dől majd el a választás. Bármekkora tömeget parancsolnak az utcára, békemenet cím alatt, Győzike, Fásy Ádám, Pataki Attila, és a többi ideológus vezetésével, és bármennyire hangosan énekli ki a jeeaaaht az a fehér hajú percember – egyikük sem tudja túlkiabálni, túlharsogni a tényeket.

 

Azt, hogy az ország egyik felét már réges-rég elveszítették.

Április 4. újra ünnepnap lesz, csakúgy, mint a Kádár-rendszerben.

A felszabadulás napja – mármint önöknek.

 

„Április 4-ről szóljon az ének,

felszabadulva zengje a nép

érctorkok harsogva zúgják a szélnek,

felszabadítónk hősi nevét...”

 

Ünnepelj, Magyarország – ha még maradt erőd, energiád, pénzed és jövőképed ünnepelni.