A falu mentette meg Bélát a hajléktalanságtól Kübekházán

Kübekházán egy végrehajtás miatt maradt fedél nélkül a közmunkás, a polgármester és falu nem hagyta magára a férfit, már a jövő heti konténeravatóra készülnek.
Szlavkovits Rita

2023. március 21. 15:12

A falu mentette meg Bélát a hajléktalanságtól Kübekházán

Tavaly decemberben kopogtattak a végrehajtók Balla Béláéknál, hogy árverezik a házukat, mert a férfi elhunyt édesanyja után maradt adósság. A végrehajtást már nem tudták elkerülni, de az adósság rendezése után maradt pénz olyan kevés volt, hogy abból Kübekházán még egy telket sem tudtak volna megvásárolni, nem hogy házat venni. Ekkor a kübekházi képviselők és a polgármester, Molnár Róbert is úgy döntött, ha törik, ha szakad, akkor sem hagyják az út szélén Bélát.

A polgármester a közmunkásként dolgozó, egyedül élő férfit autóba ültette, az első ötletük az volt, hogy a Kübekházától pár kilométerre, de már a szerb határon túli Majdanon, vagy Óbébán keresnek olcsó házat. A gyors mustra után azt belátták, hogy egyfelől ott a férfi magára maradt volna, másfelől pedig a reggel hét órakor kezdődő munkára sem tudott volna jelentkezni, mivel az átkelő pont akkor nyit, amikor a munka kezdődik. Még a megyehatáron túl is érdeklődtek, de mindegyik ingatlan többe került, mint amennyi pénze maradt a férfinak az adósságok kitisztázása után. 

 

Molnár Róbert polgármester is részt vett a munkában

 

 

A hárommillió forintból viszont kifutotta egy konténer, amelyet egy önkormányzati telken, a régi, már használaton kívüli mázsaház mellett tettek le kedden. 

 

Azonnal neki is láttak a munkának, az üres konténerre még kell egy tető, le kell választani a fürdőt, a zsebkendőnyi konyhát, és a villany- és vízszerelési munkákat is el kell végezni. Kedden, amikor ott jártunk, még bőven ezeket a munkákat végezték a falubeliek, akik még egy kis gyűjtéssel is hozzájárultak a költségekhez.

 

Épül az új konténerház Kübekházán (fotók: Szlavkovits Rita)

 

Molnár Róbert elmondta, hogy kényszer szülte ezt a megoldást, hiszen nem tehették ki csak úgy a férfit. Balla Béla, aki Kübekházán élte le az élete nagy részét, nehezen boldogult volna másutt. A közmunkásoknak járó bérből is még vonnak a tartozás után, így 38 ezer forintja marad a férfinak, akinek a konténere mellé még virágágyás készítését is vállalták a helyiek.

 

A „lakásavatót” jövő szombaton tartják, az egész falu ott lesz a csülökpörkölt vacsorán.