A család és egy jó férj – Julika néni szerint ennyi elég ahhoz, hogy megérjük a 90 évet

Szegedi Tükör

2023. március 24. 07:27

A család és egy jó férj – Julika
néni szerint ennyi elég ahhoz, hogy megérjük a 90 évet

Simon Ferencné született Fári Julianna, akit mindenki Jutka néninek szólít, Mezőkovácsházán született 1933. március 12-én. Édesanyja korán meghalt, ezért nevelőszülőkhöz került akik Makón nevelték, taníttatták. Húszévesen férjhez ment, házasságából két gyermeke született, 1965-ben azonban elváltak, tizennégy évig egyedül nevelte, taníttatta gyermekeit. Szegedre költözésük után a Szegedi Falemezgyárban dolgozott, mint anyagosztályozó, később a Rövikötnél árukiszolgáló lett, majd az Orvosi Biológiai Központba került telefonközpontosnak, onnan ment nyugdíjba. Szabadidejében sokat hímzett, gobelinezett, kötött, horgolt és nagyon szeretett olvasni. Jelenlegi házastársával több mint negyven éve élnek a legnagyobb szeretetben, megbecsülésben, tiszteletben. Amíg tehették sokat utaztak, rengeteget olvasnak a mai napig. Férje tavaly töltötte a kilencvenedik életévét. KIlencvenedik születésnapján köszöntötte két gyermeke, három unokája és három dédunokája, jó egészségben, nyugalomban, örömökben teli éveket kívántak nekik együtt. Kérdésünkre, hogy mi a hosszú élet titka, Jutka néni mosolyogva elmesélte: a család és a jó férj, akivel türelemmel meghallgatják egymást. Nagyon fontos, hogy egymással megbékélve térjenek nyugovóra.

 

Nemrég köszöntötték Jutka nénit a nyugdíjas klubban, ahová a házaspár szívesen jár táncos összejövetelekre. A szegedi önkormányzat nevében Botka László polgármester jókívánságait Mihálik Edvin önkormányzati képviselő adta át; a humán közszolgáltatási iroda munkatársa, Farkas Katalin köszöntötte Jutka nénit.