A börtönből szólt Schadl György a családnak, hogy rejtsék el százmilliós óra- és ékszergyűjteményét

Nem jött össze, most feleségét és apját is különösen nagy értékre elkövetett pénzmosással vádolják.
Kékes Viktória

2022. november 23. 12:23

A börtönből szólt Schadl György a családnak, hogy rejtsék el százmilliós óra- és ékszergyűjteményét

Csaknem 110 millió forint értékű ékszer és luxusóra elrejtéséről próbált meg gondoskodni a börtönrácsok mögül Schadl György. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar több mint egy éve letartóztatásban ülő elnöke ezzel feleségét és apját is bajba sodorta, ugyanis ellenük is vádat emeltek – derült ki a 24.hu által megismert vádiratból.

 

A lap felidézi, hogy a büntetőeljárás során Schadlnál és a szintén végrehajtóként dolgozó feleségénél is jelentős mennyiségű pénz mellett számtalan vagyontárgyat foglaltak le a hatóságok, ám a vádirat szerint akadtak olyanok, melyeket megpróbáltak elrejteni a nyomozók elől.

 

Schadl – a letartóztatása idején számára biztosított – telefonon megkérte a feleségét és rajta keresztül az apját, hogy egy bankfiókban béreljenek széfet, és ott helyezzék el a korábban le nem foglalt órákat és ékszereket. A családtagok a kérésnek eleget tettek, és mintegy 110 millió forint értékű ékszert és karórát helyeztek el egy Bartók Béla úti bank széfjében.

 

A történtekre pechjükre rájött az ügyészség, és emiatt Schadl György felesége és édesapja ellen is vádat emelt. Mindkettőjüket különösen nagy értékre elkövetett pénzmosással vádolják.Az ügyészség azt indítványozta, hogy beismerés esetén a bíróság Schadl György feleségét ítélje két év, végrehajtásban öt év próbaidőre felfüggesztett börtönre és 50 millió forint pénzbüntetésre. Apjára ugyanezt a büntetési tételt kérte az ügyészség, ám mellékbüntetésként csak 5 milliót forint pénzbüntetést indítványozott.

 

A széfbe rejtett 110 milliós vagyontárgyakon kívül további jelentős vagyont zároltak a hatóságok a végrehajtói kar elnökétől:

 

  • több mint tízmillió forintnyi valutát,
  • egy 7,5 millió forint értékű Breguet karórát,
  • 174,5 millió forintot, amit Schadl bankszámláján zároltak,
  • feleségével közös cégének üzletrészét,
  • nyolc belvárosi lakást,
  • négy vidéki házat, köztük egy siófoki nyaralót,
  • három budapesti üzlethelyiséget,
  • két pincét,
  • továbbá egy szentendrei telket.