12 ezer pedagógust rúghat ki Pintér Sándor

November végéig minden pedagógusnak fel kell töltenie a portfólióját az Oktatási Hivatal informatikai rendszerébe.  Aki ezt nem teszi meg, búcsút mondhat az állásának.
Kékes Viktória

2023. március 02. 11:41

12 ezer pedagógust rúghat ki Pintér Sándor

2013-ban vezette be az Orbán-kormány az ún. pedagógusminősítési rendszert. Ennek az is része, hogy a tanároknak fel kell tölteniük az Oktatási Hivatal informatikai rendszerébe az ún. portfóliójukat. 

 

A 24.hu azt írja, ennek ezidáig12 000 pedagógus nem tett eleget. Ez rendkívül magas szám, a tanárok körülbelül 10 százalékát jelenti. 

 

Közülük sokan azt mondják, erre akkor sem hajlandóak, ha ezzel azt kockáztatják, hogy kirúgják őket az állásukból. 

 

„Nagyon szeretek tanítani, de nem vagyok hajlandó portfóliót írni akkor sem, ha emiatt elbocsátanak” – mondta például egy fővárosi általános iskola pedagógusa, aki csak saját magának, a diákjainak és a szülőknek akar megfelelni, nem a tankerületnek vagy a Belügyminisztériumnak. 

 

Ezzel nincs egyedül, csak az iskolájában húsz pedagógus utasítja el a kötelezően előírt portfólióírást. Ez nem egyedi eset, más iskolákban is sokan dacolnak ezzel, hiába fenyegeti őket a kirúgás veszélye. 

 

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a portálnak azt nyilatkozta, a kormány a a rendszer bevezetésekor úgy számolt, hogy a tanárok 1-2 százaléka hagyja csak az utolsó évre a portfólió megírását és a minősítési eljáráson való részvételt, illetve ekkora lehet azok aránya, akik egyáltalán nem akarnak ebben részt venni és inkább elhagyják a pályát. Szerinte több oka van, hogy ilyen sokan halogatják a portfólió elkészítését:

 

  • Hiába lépnének be a Pedagógus II fokozatba, ezáltal pedig magasabb fizetési kategóriába, az alapilletmények befagyasztása miatt nem, vagy csak alig emelkedne a fizetésük.
  • Túl bürokratikus az előmeneteli rendszer, legalább egy-két hónapos munka a portfólió elkészítése, amit munkaidőn túl kellene elkészíteni.
  • A pedagógusokat érdemeiktől függetlenül a Pedagógus I. fokozatba soroltak, amit sokan zokon vettek, hiszen egyébként a Pedagógus II.-be lépés feltétele hat év pályán töltött idő.
  • És vannak, akik arra számítanak, hogy végül eltörlik a minősítési eljárást.

 

A súlyos tanárhiánnyal küszködő közoktatásnak óriási érvágás lenne több ezer tanár elvesztése, és úgy tűnik, az oktatási kormányzat feladja a jelenlegi minősítési eljárási rendszert és helyette teljesítményértékelési rendszert vezetne be. Pintér-vezette Belügyminisztérium koncepciója - amely a legjobb 25 százalékába tartozó pedagógusokat magasabb fizetéssel, a leggyengébb 25 százalékhoz soroltakat pedig fizetésmegvonással fenyegeti - ellen a tanárok és a szakmai szervezetek is tiltakoznak. A jelek szerint a kormány ahelyett, hogy megpróbálná a minőségi oktatás valódi feltételeit például értékálló bérezéssel, a tanárok szakmai önállóságának növelésével megteremteni, inkább tovább fenyegeti őket. 

Címlapon

mutasd mind