12 év alatt sem változtatott az akkor meghirdetett elvein a Szedeák

Egy fordulóval az alapszakasz vége előtt eldőlt, hogy a középházban folytathatja a bajnokságot a Naturtex-SZTE-Szedeák. Ennek köszönhetően a továbbiakban a rájátszást érő helyek valamelyikéért küzdhet a csapat.
Vass Imre

2022. március 23. 13:11

12 év alatt sem változtatott az akkor meghirdetett elvein a
Szedeák

– A tavaly megszerzett bronzérem után tisztában voltunk azzal, hogy idén még nehezebb dolgunk lesz. Egyrészt, mert a csapattal szembeni elvárások megnőttek, másrészt, mert a magyar bajnokság évről-évre erősebb és kiegyensúlyozottabb, egyáltalán nem könnyű jó eredményt elérni, erre azok a klubok szolgáltatnak példát, amelyek nálunk nagyobb költségvetéssel működnek, mégis mögöttünk helyezkednek el a tabellán. Ezek után különösen örömteli, hogy 

 

versenyben vagyunk a rájátszásért, és ebben az idényben is sikerült bravúrokat véghezvinnünk, gondoljunk többek között a Szolnok elleni sikerre vagy a Debrecen elleni kettős győzelemre 

 

– összegezte a szezon eddigi részét Kardos Péter, klub elnöke.

 

A magyar percek tekintetében továbbra is kiemelkedően teljesít a csapat, a szezon eddigi mérkőzésein összesen 2204 percet töltöttek a pályán magyar játékosok. 

 

Összesen kilenc magyar kosaras játszott a csapatban, a legtöbbet Bognár Kristóf (613), őt Keller Iván (389) és Kerpel-Fronius Balázs (326) követi, majd Szatmári Zsombor (192) és Balogh Szilárd (169) következik. Filipovic Stefan 158, Polányi Kristóf 137, Mayer Ákos 49 percet játszhatott, valamint Tráser Nándor is pályán volt 3 percet.

 

– Az eredményeinket úgy érjük el, hogy a 2010-es feljutáskor megfogalmazott alapelveinket az elmúlt 12 évben egyetlen pillanatig sem adtuk fel. Ebben a szezonban a külön klasszist képviselő Falco mellett a Szedeák az egyetlen klub, amely a bajnokság kezdete óta a megengedett öt külföldi játékos helyett csak négy légióst foglalkoztat és a statisztikák szerint az NB I mezőnyében csak a Falcóban és az Albában töltenek több időt a magyar játékosok a pályán, mint nálunk. Ugyancsak büszkék lehetünk arra, hogy nekünk az U23-as szabály miatt nem kellett máshonnan „vadásznunk” az élvonalban bevethető fiatal játékosokat, Balogh Szilárd, Polányi Kristóf és Szatmári Zsombor személyében olyan egyetemista U23-as kosarasaink vannak, akik a Szedeákban nőttek fel és az A csoportban is kiválóan megállják a helyüket. 

 

Arról már nem is beszélve, hogy a csapatunkat két tősgyökeres szegedi edző, Simándi Árpád és Kiss Zsolt irányítja, márpedig a hazai meccseink nézőszáma és hangulata jól mutatja, hogy a közönség egyre inkább értékeli a szegediséget és a helyi értékeink megbecsülését.

 

Természetesen azon leszünk, hogy a folytatásban is szép győzelmekkel háláljuk meg a szurkolók támogatását – tette hozzá a klub elnöke.

 

Forrás: FB/Naturtext-SZTE-Szedeák