1,7 milliárd forint jutalmat osztott ki tavaly Gulyás Gergely

A hvg.hu szúrta ki, hogy a Miniszterelnökség 2021. évi éves beszámolójából, hogy tavaly 12,5 milliárd forintot költöttek munkabérekre és illetményekre, a dolgozók jutalma pedig meghaladta az 1,7 milliárdot.
A dokumentum szerint Gulyás Gergely több mint 35,5 milliót keresett tavaly, ehhez adódott hozzá a 400 ezer forintos jutalom béren kívüli juttatás címen. Ehhez hasonló mértékű jutalmat kapott több száz minisztériumi dolgozó is.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter véleménye a magas jutalmakról egyébként ismert: egy hónappal ezelőtt Fót fideszes polgármesterét, Vass Györgyöt kritizálta, amikor az idei, hatmillió forintos jutalmáról azt mondta, a jelenlegi gazdasági helyzetben „nem tartja helyesnek” az ilyen nagy összegű bónusz kiadását. Vass egyébként visszakozott (miután 2020-ban felvette már egyszer a hatmilliót), Solymár fideszes polgármestere viszont szemrebbenés nélkül felvette, sőt, rögtön el is költötte a pénzt.