Nem állítja meg a menekülteket a kerítés Szelényi Zsuzsa szerint

Nem állítja meg a menekülteket a kerítés Szelényi Zsuzsa szerint

2016. május 6. 20:20

Nem állítja meg a menekülteket a határon épített kerítés – mondta Szelényi Zsuzsa, az Együtt politikusa, amikor meglátogatta a Röszkei tranzitzónát. Az országgyűlési képviselő szerint ma is ugyanúgy érkeznek a menedéket kérők a magyar határhoz, mint egy évvel ezelőtt. Megoldást csak az európai uniós összefogásban lát.

Részletek
A szakszervezetek már tudják, mit kellene adni a vasárnap is dolgozó bolti eladóknak

A szakszervezetek már tudják, mit kellene adni a vasárnap is dolgozó bolti eladóknak

2016. május 5. 19:00

A bolti eladók ne legyenek a vesztesei az üzletek vasárnapi kinyitásának, szabadnap és bérpótlék is járjon nekik. Ezt közösen ajánlja két szakszervezet és a munkaadók szövetsége. A boltzár megszűntével a felére csökkent a kötelező vasárnapi pótlék. Ezzel szemben fogalmazta meg javaslatát a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége. Szerintük kétszeres fizetés, azaz 100 százalékos bérpótlék járjon a hét utolsó napjára, emellett havi két pihenő vasárnapjuk is legyen a bolti dolgozóknak. Egyetértenek abban is, hogy a kötelező vasárnapi munka ne legyen több évi 12 napnál, és a gyermekét egyedül nevelő szülő csak a saját kérésére dolgozzon a hét utolsó napján. Az még kérdés, hogy az ajánlást betartják-e majd munkaadók.

Részletek
Jávor Benedek és Rebecca Harms szerint is tarthatatlanok az állapotok a röszkei tranzitzónánál

Jávor Benedek és Rebecca Harms szerint is tarthatatlanok az állapotok a röszkei tranzitzónánál

2016. május 2. 18:30

Jávor Benedek Európai Parlamenti képviselő meghívására érkezett Magyarországra Rebecca Harms, az EP zöld frakciójának társelnöke. Együtt látogatták meg a röszkei és a tompai tranzitzónát, ahol a Szerbia felől érkező menekültek hivatalosan is beadhatják a menedékkérelmet. Arra voltak kíváncsiak, milyen az ügyintézés az unió külső határán, és milyen körülmények között várakoznak a menedékérők.

Részletek
Nincs változás Röszkén, a körülmények továbbra is emberhez méltatlanok

Nincs változás Röszkén, a körülmények továbbra is emberhez méltatlanok

2016. április 29. 19:00

Továbbra is folyamatosan érkeznek a menekültek a szerb-magyar határnál a tranzitzónákhoz, hogy beadhassák menedékkérelmüket. Az elmúlt hetekben annak ellenére, hogy több szervezet is emberhez méltatlannak minősítette a belépésre várakozók körülményeit, szinte semmi sem változott. Tegnap délután az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának magyarországi szóvivője nézte meg, mire lenne leginkább szüksége a sátrakban napokat eltöltő embereknek.

Részletek
Hétezer élő lópiócát próbált az országba csempészni egy szerb sofőr

Hétezer élő lópiócát próbált az országba csempészni egy szerb sofőr

2016. április 28. 19:40

Hétezer példány lópiócát találtak egy szerb rendszámú gépjárműben Röszkén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai. A pénzügyőröknek az autó szerb sofőrje úgy nyilatkozott, hogy bejelenteni való árut nem visz magával, ők mégis a jármű tüzetes átvizsgálása mellett döntöttek. A gépkocsi csomagtartójában található gyári üzemanyagtartályban, nedves textilbe csomagolva találták meg az állatokat. A szerb férfi elmulasztotta a különös szállítmány bejelentését, valamint eredetét sem tudta igazolni. A pénzügyőrök, a lópiócákat lefoglalták és a Szegedi Vadasparkban helyezték biztonságba, a szerb férfi ellen költségvetési csalás miatt a NAV pénzügyi nyomozói eljárást indítottak.

Részletek
A menekültek rossz helyzetére hívta fel a figyelmet a DK a röszkei tranzitzónánál

A menekültek rossz helyzetére hívta fel a figyelmet a DK a röszkei tranzitzónánál

2016. április 14. 19:20

A Demokratikus Koalíció két elnökségi tagja látogatott el csütörtökön a röszkei tranzitzónához. Némi ásványvizet vittek az ott várakozóknak. Azt mondták, céljuk, hogy fölhívják a figyelmet a menekültek méltatlan és törvényellenes várakozási körülményeire. Csütörtökön délután körülbelül 100 ember várt a Röszke melletti tranzitzóna előtt, hogy beadhassák menekültügyi kérelmüket. Egyesek a forgórács előtt ültek, mások a szerb oldalon sátoroztak. Körülbelül négy napja érkeztek, egy nap 30 embert engednek be a tranzitzónába. Ma délután a Demokratikus Koalíció két vezetője a kialakult helyzetről érdeklődött. Azt mondják, látogatásuk célja a figyelemfelhívás volt.

Részletek
Csongrád megyében 13 rendőrtől kértek vissza túlórapénzt a határ menti szolgálat után

Csongrád megyében 13 rendőrtől kértek vissza túlórapénzt a határ menti szolgálat után

2016. április 8. 18:35

Tavaly december végén derült ki, hogy visszakérik az egész évben a határ mellé vezényelt rendőrök túlórapénzének egy részét. Ezt azzal magyarázta a rendőrség, hogy tévesen olyan időszakokra is utaltak fizetést a rendőröknek, amikor valójában a pihenőidejüket töltötték. A Szegedi Hírek megkérdezte az Országos Rendőr-főkapitányságot, hogy végül milyen összegeket vontak le a rendőröktől. Az ORFK azt írta, hogy Csongrád megyében 13 főt érint a levonás, a visszakért összegek 1500 Ft és 22 000 Ft között vannak. Néhányan részletfizetésben törlesztenek, de vannak, akik már rendezték a tartozásukat. Tavaly a menekültválság csúcsidőszakában több rendőr is arról számolt be, hogy 40 órát is dolgozott egyhuzamban, és a szolgálatok között gyakran csak néhány óra pihenőidőt kaptak.

Részletek
Húsvét hétfőn tartottak szemlét a szerb-magyar határon rendőri és katonai vezetők

Húsvét hétfőn tartottak szemlét a szerb-magyar határon rendőri és katonai vezetők

2016. március 29. 19:55

Benkő Tibor, a Honvédség vezérkari főnöke azt mondta, azért is van szükség az intenzív jelenlétre, mert szerinte ez tarthatja vissza az embercsempészeket attól, hogy magyarországi útvonalat válasszanak. Kedden Pintér Sándor belügyminiszter hármas, közepes fokozatra módosította a Magyarország területére érvényes terrorfokozatot, amelyet a múlt héten, a brüsszeli terrortámadást követően rendelt el.

Részletek
Elhunyt Pozsgay Imre

Elhunyt Pozsgay Imre

2016. március 25. 18:25

Pozsgay Imrének az 1970-es évektől vezető szerepe volt a hazai politikai életben, többször volt országgyűlési képviselő, miniszter, és a Magyar Szocialista Munkáspártban is vezető tisztségeket töltött be. 1989-ben a pártállami politikusok közül elsőként ő mondta ki, hogy 1956-ban népfelkelés történt. Pozsgay Imre a rendszerváltásban is tevékenyen részt vett, 1989-ben az ő vezetésével alakult meg a pártoktól független Demokratikus Magyarországért Mozgalom. Ennek ellenére később is jól látta, hogy a magyar politikai rendszer átalakításának hiányosságai és hátrányai is voltak. Pozsgay Imre nyolcvanhárom éves volt.

Részletek