Az Alphaville és a Cure is fellép Szegeden

2005. augusztus 2. 07:39

Két világhírű rockegyüttes, az Alphaville és a Cure is fellép az idei Szegedi Ifjúsági Napokon. A közel száz koncertet és számos egyéb kiegészítő programot felsorakoztató nyárzáró rendezvény - mely augusztus 24. és 28. között kerül megrendezésre - a hazai fesztiválélet legnagyobb hagyományokkal rendelkező eseménye.

Szeged

2005. augusztus 2. 07:40

"Magyarország kis ország", de természetesen ez nem jelenti azt, hogy mindenképp napokat kéne utaznunk ahhoz, hogy újdonságokon legeltethessük a szemünket. Jó példa erre a napfény városa, Szeged!

Versenypályán Szeged

2005. augusztus 3. 07:19

A gazdasági és közlekedési miniszter szerint a kormány az összes befektetésösztönzési fegyvert beveti Szeged fejlődése érdekében. Kóka János elmondta: Budapest után legközelebb Szeged térségében hoznának létre közlekedési szövetséget.

Villamos Makóra, Hódmezővásárhelyre

2005. augusztus 3. 07:19

Távvillamos kötné össze Szegedet Vásárhellyel és Makóval – az SZKT tervei szerint. Dózsa Gábor igazgató német–cseh mintára behozná a vonatokat a belvárosba, vagy kivinné a villamost a vasúti sínekre. A városi villamoshálózat átépítésére már úgy készítik a tervet, hogy a helyközi járatok is használhassák.

A panelfelújítások ásza

2005. augusztus 3. 07:20

Bő két hét múlva lezárul az idei szegedi panelrekonstrukciós program pályázata. A szegedi Építő utcai lépcsőházak példája ragadós, harminc másik lakóközösség bízta rá a szervezést a felsővárosi tömb lelkére – ő tudja a sikeres pályázat titkát.

Tökéletes működésben a 'szegedi bőrgyár'

2005. augusztus 5. 05:54

Ha valakinek a karjáról lejött egy tenyérnyi bőr, akkor a gyógyító csapat a hajas fejbőréből kivesz egy aprócska darabot, s ezt – hám őssejtek laboratóriumi továbbtenyésztése révén – tenyérnyire növeli. Majd a bőr nélkül maradt felületre ülteti. S teszi mindezt sorozatban – ez "a szegedi emberi bőrgyár".

Szőregen csatáznak a huszárok

2005. augusztus 5. 05:57

A szegedi belvárosban toboroznak ma a katonák – nézőket. A díszszemle holnap, a csata vasárnap lesz. Mintegy 50 korabeli gyutacsos, kovaköves kézifegyvert, 25 ágyút, számos aknát, vízibombát láthat működés közben az, aki ellátogat a VI. Nemzetközi Huszár- és Katonai Hagyományőrző Találkozóra.