Hirdetés
Hirdetés

Rudolf és a Bánk bán - sztárokkal

Szegedi Tükör | 2006. április 1. 16:54
Szegedi Tükör - 2006 március
A Szegedi Szabadtéri Játékok idén ünnepli alapításának 75 éves jubileumát. A Dóm téri fesztivál programja iránt nagy az érdeklődés, a készülő két új produkcióban, a Rudolfban és a Bánk bánban fiatal tehetségek és világsztárok is fellépnek.


A Bánk bán csapata:
Kiss B. Atilla, Marton Éva,
Kesselyák Gergely és Tokody Ilona

A Szegedi Szabadtéri Játékok 1931-es első előadása, a Magyar Passió restaurált plakátjai előtt tartotta programismertető budapesti sajtótájékoztatóját a fesztivál vezérkara. Bátyai Edina ügyvezető igazgató büszkén mondta: az elmúlt 75 évben 301 premiert, összesen nyolcszáz előadást láthatott a közönség a Dóm téren. Megköszönte Botka László polgármesternek és a szegedi önkormányzatnak, hogy a játékokat működtető kht. költségvetéséről már tavaly ősszel döntöttek, így időben megtervezhették az idei programot, és már decemberben megkezdhették a jegyárusítást. Ennek is köszönhető, hogy a belépők 40 százaléka már gazdára is talált. A két felújítás, a Szegedi Kortárs Balett Új világ című táncprodukciója és Csárdáskirálynő, valamint a Dixie-gála és az ajándékkoncert mellett a legtöbb szó a két új produkcióról esett.

Kerényi Miklós Gábor rendező szerint a nemzetközi koprodukcióban, világpremierként létrehozandó Rudolf olyan csodálatos szerelmi történet, amely hidat építhet New York, Bécs, Budapest és Szeged között. A rendkívül költséges, látványos kiállítású musical joggal tart majd nagy érdeklődésre számot. Miközben nemzetközi, nagyon is magyar, hiszen a címszereplő Rudolf trónörökös – aki számos kérdésben szemben állt apjával, Ferenc Józseffel és Vilmos császárral is – történelmünk fontos szereplője lehetett volna, ha nem történik vele tragédia Mayerlingben. Ha megvalósíthatta volna elképzeléseit, valószínűleg elkerülhető lett volna az I. világháború. Álma az Európai Uniónak köszönhetően korunkban válhat valóra. Ilyen gyönyörű zenéjű musicallel még sohasem találkozott, hangsúlyozta Kerényi, aki szerint Frank Wildhorn istenáldotta tehetség, darabja különleges élményt ígér és világsiker lehet. A címszerepet a Dóm tér tavalyi Rómeója, Dolhai Attila alakítja, Vetsera Mária pedig az a Vágó Bernadett lesz, aki múlt nyáron Szinetár Dóra balesete miatt az egyik előadáson Júliaként ugrott be. ők ketten egy szép, szerelmes duett erejéig ízelítőt is adtak a musicalből, amelyen a szerző még most végzi az utolsó simításokat, és a Budapesti Operettszínházban a következő hetekben kezdik meg a próbákat.

A nyár másik újdonsága az új Bánk bán-produkció lesz: az opera 1937-es verzióját Szikora János rendezésében állítják színpadra. A produkciót karmesterként jegyző Kesselyák Gergely, a fesztivál művészeti vezetője találta ki, hogy a jövőben augusztus 20- ához kapcsolódva minden műsorra tűzik a Dóm téren nemzeti operánkat. Hagyományteremtő lesz tehát az idei produkció, amit augusztus 18- án mutatnak be és három estén át játszanak. Káel Csaba Bánk bán-filmjének főszereplője, Kiss B. Atilla énekli majd a premieren a címszerepet. ő már az Aida Radamesét is megformálta a Dóm téren, valamint Montserrat Caballé, majd Rost Andrea partnereként is sikert aratott két operagálán. Igazi szenzáció, hogy Gertrudis szerepében a filmben ugyancsak szereplő Marton Évát hallhatjuk, aki utoljára a hetvenes évek elején, a Háry János Mária Lujzájaként lépett fel a dómszínpadon – még mielőtt világkarriert csinált volna. Mostanában rendszeresen megfordul Szegeden, koncertet adott zsinagógában és mesterkurzusokat tart.

Melindát a közönség régi kedvence, Tokody Ilona alakítja, aki Berdál Valéria növendékeként kezdte pályafutását. ő az egyik leggyakrabban visszatérő szoprán a szabadtérin. Tiborc szerepére Bede Fazekas Csabát kérték fel, Ottót Kovácsházi István, Petúrt a hosszú évekig Bayreuthban is szereplő Sólyom-Nagy Sándor kelti életre. A szegediek sem maradnak ki a produkcióból: Gábor Géza lesz II. Endre, Réti Attila pedig Biberach. A másik szereposztás sem kevésbé izgalmas, hiszen Melindaként a Szegedről indult Keszei Borbála, a Wiener Staatsoper fiatal énekese mutatkozik be. Igaz ugyan, hogy egészen más műfajban, de ő is énekelt már főszerepet a szabadtérin: Maria volt az ezredfordulón a West Side Storyban. A másik Bánk bán Bándi János, a másik Gertrudis pedig Wiedemann Bernadett lesz.

 


Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés