Megvan a költségvetés, Barnák a színidirektor

Szegedi hírek | 2018. február 16. 08:59
Közgyűlés
Képgaléria megtekintéséhez kattintson ide!
Elfogadták a képviselők Szeged költségvetését, a város 57 milliárd forintból gazdálkodhat az idén. Ennek jelentős része, 30 milliárd forint fejlesztési pénz. Elfogadták a szociális rendelet módosítását is, a város 600 millió forintot fordíthat erre a célra. Van új színház igazgató is, a képviselők Barnák Lászlónak szavaztak bizalmat. Újra pályáztatják a szimfonikusok vezetését.

9.00

Pontosan kezdte el munkáját a Közgyűlés. Az előterjesztések megtárgyalása előtt a napirend előtti felszólalásokra kerül sor.

9.01

Joób Márton (MSZP) szerint a Fidesz propaganda azt sulykolja, minden rendben van az országban, ezzel szemben az emberek azt érzik, hogy egyre szegényebbek ésúgy érzik  a kormány magára magárahagyta őket. A szegedi városvezetés azonban ne engedi el az elesettek, a lecsúszottak kezét, hisz az országban egyedülálló módon, saját költségvetéséből 600 millió forint szociális keretet biztosít a szociálisan rászorulók ellátására.

9.04

Haág Zalán (KDNP) felszólalásában az elmúlt napok kormánypropagandáját mondta fel, és ő is beállt abba a sorba, akik Botka Lászlót támadják egy koholt váddal.

9.06

Nagy Sándor alpolgármester (Együtt) elmondta az idén rekord mennyiségű építkezés lesz Szegeden, ezért a lakosság türelmét kérik. Több helyen lesz forgalomkorlátozás, nehezebb lesz parkolni Tarjánban, Újszegeden, a Klapka téren, a Tisza Lajos körúton pedig forgalomkorlátozásra kell majd számítani. De mindezért a kényelmetlenségekért cserébe fejlődik, szépül a város.

9.10

Tóth Péter (Jobbik) Haág Zalánt a Habony Árpád szócsövének nevezte, akik szépen felmondta a fideszes leckét. Hozzátette, a mai kormány minden idők legkorruptabb kormánya, aki mindent megtesz ellenfeleinek básározására, ellehetetlenítésére, megsemmisítésére. Nem riadnak vissza a hazugságtól sem.

9.14

Szentistványi István (független) szerint nem 2022-ben kell elzavarni a Fideszt, mert nincs több idő. ÉLetveszélyes továbbhaladni a putyini úton.

9.16

Mihálffy Béla (Fidesz) felszólalásában Sorosozott egy sort. Nem ismételnénk, bármelyik kormánypárti médiában elolvashatják a Fidesz propaganda szöveget.

9.19

Binszky József (DK) szerint jó, hogy a választások előtt nem lesz több közgyűlés már, így nem tudnak a városházán kampányolni a Fideszes képviselők. Arra kért mindenkit, menjenek el szavazni, mert a mostani kormányt le kell váltani.

Röpke 20 perc után végre elkezdődhetett az érdemi munka. Először a napirendet fogadták el a képviselők. Az előzetesen kiküldöttekhez képest bővült az előterjesztések sora. Kisebb szócsata után végül szavaztak a képviselők. Nem fogja megtárgyalni a testület Haág Zalán Soros-terves egyéni indítványát, mert a többség leszavazata azt.

9.24

Botka László polgármester elmondta a városi költségvetés bevételi oldalán valamivel több mint nettó 57 milliárd forint a főösszeg.  A kiadási oldalon is ugyanolyan nagyságú főösszeg szerepel, mint a bevételi oldalon, így várhatóan egyensúlyban lesz az idei költségvetés. Mivel az állam teljesen kiszállt a szociális ellátórendszerből, a települési önkormányzatoknak saját forrásból kell ezt a feladatot ellátniuk. Szeged tavaly 100 millió forinttal emelte ezt a keretösszeget, az idén ugyanennyivel növelte a szociális célú támogatást. Így az idén 600 millió forint jut a hátrányos helyzetűek támogatására.- emelte ki a polgármester.

Az idén jelentős beruházások kezdődnek a városban. A kormány késlekedése miatt azonban jelentős a kockázat, hogy a három-négy évre megtervezett fejlesztések jóval többe fognak kerülni a korábban számítottnál. 

A polgármester kiemelte, 2018-ban 500 millió forintos bérfejlesztési alapot hoztak létre, hogy a kötelezően előírt béremeléseket végre tudják hajtani az önkomrányztai cégeknél. Ez csak az SZKT-nál 200 millió forintba kerül.

Idén is folytatódik a város útjainak és járdáinak felújítása, rendbetétele, erre közel 1 milliárd forintot fordít majd a város - tette hozzá Botka László.

A polgármester elmondta, az idei költségvetés a békés építkezést szolgálja és erősíti Szeged versenyképességét.

9.40

Póda Jenő (Fidesz) szokás szerint semmilyen pontjában nem ért egyet a költségvetéssel, véleménye szerint nem szolgálja a város fejlődését. Hiányolta az adócsökkentést is az előterjesztésből.

9.44

Botka László válaszában arra hívta fel a figyelmet, Szegeden azért nem lehet adót csökkenteni, mert nincs a lakásság által fizetendő helyi adó. 23ból 19 megyei jogú városban adóztatják a lakosságot. Szegeden továbbra sem tervezzük lakossági adó bevezetését - hangsúlyozta a polgármester.

9.46

Tóth Péter utalva Póda Jenő felszólalására megjegyezte: “Nehéz 6 percet éltünk át!”. Kitért a KDNP javasolt egyházügyi keretre. Az állam 30 miliárd forintot ad a szegedi egyházaknak, így szerinte nincs szükség további támogatásokra.

9.48

Joób Márton szerint a NER helyett NÖR, azaz Nemzeti Önzés Rendszere működik ma az országban. Egyenlő feltételek kellenének mindenkinek, hogy ne a családi, baráti kapcsolatok döntésg el, ki hogyan haladhat előre, ki hogyan érvényesülhet.

9.52

Szentistványi István szerint Póda Jenő még a nemlétező helyi adót is sokallja.

9.56

Botka László a KDNP által javasolt egyházügyi keret kapcsán arra hivta fel a figyelmet, a város jó kapcsolat ápol az egyhézakkal és bármilyen keret nélkül is folyamatosan támogatja őket. Elsősorban az épületfelújításokhoz járul hozzá az önkomrányzat.

9.59

Ménesi Imre (MSZP) a munkahely teremtésről beszélt. Szerinte Orbán Viktor 1 millió új munkahelyet ígért, ebből 600 ezer megvalósult, igaz nem Magyarországon. “Az Isten mentsen meg a teljes foglalkoztatástól, mert akkor elnéptelenedne az ország!”

10.06

Póda Jenő a magányugdíjpénztárak kapcsán rezzenéstelenül ismételte meg a kormány hazugságát, hogy az emberek önként léptek át az állami rendszerbe. Arról is beszélt, hogy a kormány átvállalta Szeged adósságát így megszabadítva terheitől a várost.

10.08

Botka László arra hívta fel a figyelmet, a kormány nem csak az adósságot vállalta át, de a város jelentős bevételeit is elvitte, amely több, mint az évente fizetendő törlesztés lett volna. Így a város nem járt jól ezzel. A kormány a város működtetéséhez mindössze 5 milliárd forinttal járul hozzá, a szegedi vállalkozások 13 milliárd forintot fizetnek be a város kasszájába. Ez is azt bizonyítja, jól működik a szegedi gazdaság. Ezt jelzi az is, hogy az országos 4 %-os munkanélküli rátával ellentétben Szegeden ez a szám 2 %.

10.10

Kothencz János (LÉT-Fidesz) az egyházzal kapcsolatos vitában elmondta, a Szeged-Csanádi Egyházmegye évente 60 ezer embernek segít. Kiemelte Szegeden eddig nem tapasztalt diszkriminciót az egyházi felekezetekkel szemben.

10.15

Hűvös László (KDNP) beszélt arról, hogy a költségvetésben szerepel egy 5 milliós tétel, amelyből a díjhátralékosoknak tudnak segítséget nyújtani. Véleménye szerint ez nagyon jó, de több pénzre lenne szükség.

A polgármester válaszában elmondta, nem csak ebből a keretből nyújtanak segítséget, hanem lakhatási és adósságrendezési támogatást is igényelhetnek a rászorulók.

Ezzel le is zárult a költségvetés vitája, a képviselők a további napirendek megtárgyalásába kezdtek.

10.28

Tóth Péter a sportrendezvénynaptárral kapcsolatban elmondta, a kezdemnyezés jó és a kulturális rendezvényekkel kapcsolatban is kellene egy hasonló.

10.30

Solymos László (MSZP) alpolgármester - aki átvette az ülés vezetését - arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szegedi Tourinform iroda évek óta összegyűjti a városi kulturális rendezvényeket, így azok egy helyen megtalálhatók.

10.34

A szociális támogatásokról szóló rendelet módosításával kapcslatban Solymos László elmondta magasabbak lesznek a jövedelmi határértékek a szociális kérelmek elbírálásánál, ezért várhatóan a tavalyi 12 ezernél idén többen tudják majd igénybe venni a város segítségét. A szociális alap újabb 100 millió forinttal bővült, így az idén 600 millió forint áll rendelkezésre. A főbb módosításokat itt foglaltuk össze.

10.36

Joób Márton a rendelet módosítása kapcsán szintén a jövedelemhatárok emelését emelte ki, amelynek köszönhetően bővül a támogathatók köre. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a támogatsi összegek is emelkednek, valamint a támogathatók körét is bővítik. A képviselő arról is beszélt, hogy a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás (6500 forint gyermekenként) évi háromszori (március, május és október hónapokban történő) nyújtásával a legrászorulóbb szegedi gyermekes családok – az állam által augusztus és november hónapban biztosított Erzsébet utalvánnyal együtt – már évente öt alkalommal részesülnének gyermekenként 6000 vagy 6500 forintos támogatásban. Ez a változás közel 1500 gyermeket érint. A 2017-ben bevezetett – igen népszerű, évi mintegy 1300 családot érintő - szülési támogatás esetén változás, hogy az örökbefogadó szülő és a gyermek gyámja is igényelheti az ellátást. 

10.40

Szécsényi Ferencné arra hívta fel a figyelmet, hogy a város sűrűre fonta a szociális hálót, és többféle módon is segíti a rászorulókat. Kiemelte a tűzifaosztást, amelyre évek óta egyre több pénzt fordít a város. Véleménye szerint ez is egy jelentős segítség a családoknak.

11.05

A költségvetési vitában szóba került a Dorozsmai Nagybani Piac kérdései is. Botka László elmondta, az önkormányzat üzletrészét nyilvános pályázaton kívánják értékesíteni. A liciten legtöbbet ajánló viheti el, de lesz két feltétele, amihez ragaszkodik a város. Az egyik, hogy mezőgazdasághoz kötödő tevékenységet kell folytatnia az új tulajdonosnak, a másik pedig, hogy a dorozsmai kirakodóvásárnak továbbra is helyet kell biztosítani. A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy a kiírt 500 millió forintos vételár, az alap, ez minden bizonnyal több lesz majd.

11.11

Nagy Sándor a pályázatokkal kapcsolatban elmondta 3,5 milliárd forintból út épülhet az ELI-hez és az azt körülvevő ipari parkhoz. Megújulhat a Nemzetiségek Háza, több óvoda és a Belvárosi Mozi is. 

Botka László elmondta, egy önkormányzat két dolgot tehet a gazdaság fejlesztéséért: infrastruktúrális beruhzásokat valósít meg és fejleszti a szakképzést. Mivel az oktatás az állam kivette az önkormányzatok kezéből, így csak a beruházásokkal tudja Szeged fejleszteni a gazdaságot.

11.21

Felpörögtek a képviselők, három napirenden gyorsa túlléptek, nem volt vélemény, hozzászólás. 

11.22

A színház igazgatójának megválasztása kapcsán Botka László kiemelte, hatalmas érték, hogy a napi politika eddig távol tartotta magát a színháztól. Szeged sokszínű város, de csak egy Nemzeti Színháza van, ami mindannyiunké.

Tóth Károly (MSZP) szerint változások kellenek a színházban, emelni kell a nézőszámot és a bevételeket, valamint csökkenteni kell a kiadásokat. Ezeket Barnák László pályázata tartalmazza és ezért is alkalmas a jelölt a teátrum vezetésére. 

11.31

Zártülés kezdődik

11.46

Szavazásokkal folytatja a szünet után a munkáját a Közgylés. A voksolás előtt Botka László polgármester ismertette a városi kitüntetésekről meghozott döntést, amely a zárt ülésen született. A város díszpolgári címét 2018-ban Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora kapja. A többi díjazottról itt olvashatnak.

11.51

A szavazás zökkenőmentesen és gyorsan zajlik Szinte valamennyi napirendet egyhangúlag szavazták meg a képviselők. A közgyűlés elfogadta Szeged költségvetését, a város 57 milliárd forintból gazdálkodhat az idén. Ennek jelentős része, 30 milliárd forint fejlesztési pénz. Elfogadták a szociális rendelet módosítását is, a város 600 millió forintot fordíthat erre a célra. Van új színház igazgató is, a képviselők Barnák Lászlónak szavaztak bizalmat. Újra pályáztatják a szimfonikusok vezetését, erről is döntés született.

12.00

Ezzel a mai közgyűlés és így a közvetítésünk is végetért. A választásokig újabb testületi ülés már nem lesz, de a bizottságok természetesen dolgoznak majd.