Hirdets

Fideszes zsebekbe vándorló fejlesztési pénzek

Szegedi hírek | 2018. február 9. 08:35
Ujhelyi István, TOP, OLAF, Elios, Európai Bizottság
Ujhelyi István a magyarországi uniós pályázati rendszer teljes felülvizsgálatát kezdeményezte az Európai Bizottságnál.

Az EP-képviselő közleményét szó szerint közöljük:

„Azonnali és teljes felülvizsgálat megindítását kezdeményeztem az uniós pályázati források magyarországi rendszerével kapcsolatban; erről a mai napon hivatalos levélben tájékoztattam Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét és Corina Crețut, a regionális fejlesztésekért felelős uniós biztost. Azok után, hogy az OLAF hivatalos vizsgálata az Elios-ügyben bűnszervezetben elkövetett csalás gyanúját állapította meg, amelyben az állami elosztórendszer vezetői is érintettek és az ügy szálai egészen Orbán Viktor miniszterelnökig nyúlnak, kizárólag egy átfogó vizsgálat tárhatja fel az uniós források törvénytelen felhasználásának ehhez hasonló eseteit és adhat garanciát a további törvénytelenségek megakadályozására. Nem kizárt, hogy a korábban történt visszaélések teljes feltárása és a még vélhetően folyamatban lévő csalások miatt felmerülhet a további kifizetések felfüggesztése is.

Ez utóbbi nem lenne példa nélküli, az Orbán-kormány által átalakított és centralizált pályázati rendszer kapcsán már korábban is komoly aggályok merültek fel; az Európai Bizottság több alkalommal is átmenetileg befagyasztotta a hazánknak járó kifizetéseket a vélt visszásságok miatt. Most tudható, hogy nemcsak az Elios közvilágítási pályázatai kapcsán, de a több mint ezermilliárd forintnyi forrást szétosztó Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) is súlyos visszaélések történtek, illetve történhettek. Bejelentésem nyomán az európai intézmények is vizsgálják a TOP-pénzek egyértelműen politikai és nem szakmai vagy rászorultsági alapon kiosztott forrásainak útját. Tudható, hogy többek között Heves, Békés, Bács-Kiskun, Nógrád, Baranya, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Tolna megyében is konkrét esetek alapozzák meg a gyanút: a helyi Fidesz-vezetők az uniós előírásokkal és a hatályos törvényekkel szemben saját potentátjaiknak osztották szét az európai közpénzeket. Árulkodó bizonyítékot maga az uniós pénzekért felelős miniszter, Lázár János is szolgáltatott, amikor nyilvánosan elismerte: azért nyertek teljesen egyforma pályázatokkal bizonyos fideszes települések, mert »politikai megegyezés« alapján osztották szét a pénzeket a megyei önkormányzatok, a formális pályázatok pedig csak a »megegyezések dokumentálásai«.

A magyar településeknek, a magyar embereknek járó uniós támogatások a nagy brüsszeli »szabadságharc« során tehát bizonyíthatóan fideszes zsebekbe vándorolnak. Így sokkal jobban érthető, hogy az Orbán-kormány miért igyekezett minden fillért még a választások előtt lekötni a 2020-ig járó támogatási keretből.”

dr. Ujhelyi István
európai parlamenti képviselő (MSZP)

(Nyitóképünket az indextől vettük át.)

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!