Hirdetés

Botka László: A szegedi gazdaság köszöni szépen, jól van

Szegedi hírek | 2018. február 8. 23:23
Botka László, költségvetés, nagy adózók, vállalkozó
Képgaléria megtekintéséhez kattintson ide!
A legjelentősebb szegedi cégek képviselőinek mutatta be az idei évre tervezett önkormányzati beruházásokat és fejlesztéseket a polgármester.

– Tisztában vagyunk vele, hogy egy város akkor fejlődik igazán, ha a közösségi tervek, beruházások összhangban vannak az itt működő meghatározó gazdasági szervezetek, cégek fejlesztési elképzeléseivel. Továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy minden, a városba beruházást fejlesztést hozó cég érdekeit közös városi érdeknek tekintjük – mondta Botka László. A polgármester a legjelentősebb szegedi cégek képviselőinek mutatta be csütörtökön az idei évre tervezett városi beruházásokat és fejlesztéseket. Az önkormányzat 2018-as költségvetését 57,8 milliárd forintos főösszeggel nyújtják be a jövő pénteki közgyűlésnek. A legfontosabb számként a politikus a kiadások szerkezetét emelte ki.

Elmúltak a szűk esztendők

Az idei költségvetés több mint felét, 52 százalékát, vagyis 30 milliárd forintot fejlesztésekre, beruházásukra tervezik fordítani. Városi intézmények, közszolgáltatások és cégek működtetésére pedig a büdzsé kisebbik részét költik. Az elmúlt másfél évtizedben a fejlesztés aránya a költségvetés egyharmada és fele között volt, hiszen eddig is fontosnak tartották. A mostani arány ezekhez mérten is kiemelkedőnek számít. Ez abból is adódik, hogy a hét éves uniós költségvetési ciklus első felében nemigen voltak pályázatok, ezért a rendelkezésünkre álló fejlesztési forrásoknak a jelentős részét az utolsó két-három évben kell felhasználni. Sok oka van, annak, hogy miért torlódtak össze a pályázatok. Átszervezték például az uniós forrásokat koordináló hazai irányító hatóságot. Szeged beruházásokban szűk esztendőket hagy maga mögött.

Nem lesz adóemelés

– Költségvetési hiány nincs, és ez így van tíz éve a szigorú gazdálkodásnak köszönhetően – hangsúlyozta a polgármester. Az önkormányzatnak és cégeinek nincs egy fillér hitele sem. A költségvetés mindig az igazság pillanata. Hét év alatt az önkormányzat központi támogatása a harmadára csökkent. A kötelező bérkompenzáció egymilliárd forint többletterhet ró a városra. A működési költségeknek mindössze az ötödét finanszírozza az állam. Így a kiadásokhoz a legnagyobb forrást a helyi adók jelentik, bízva a legjelentősebb vállalkozások sikerében.

Az összesen 13,4 milliárd forint beszedett helyi adóból a legmeghatározóbb a 9,3 milliárd forintos iparűzési adó. Egyedül telekadót vezetett be az önkormányzat pár éve kizárólag üres gazdasági telkekre, amiből 140 millió forint folyt be. Ezzel akarták motiválni az ingatlantulajdonosokat, hogy az érkező befektetőknek értékesítsék a telkeket. Az intézkedést a polgármester sikeresnek értékelte. Botka László azt is bejelentette: nem terveznek adóemelést. A szegedi lakosok semmiféle helyi adót nem fizetnek. Másutt, 23 megyei jogú város közül már 18-ban kivetettek valamilyen közterhet, fizetni kell a lakások vagy garázsok, üdülők után. A megye 60 településének többsége adóztatja már a lakosságát, így Vásárhely is. Mivel Magyarország lakosságának a terhelése magasan az uniós átlag fölött van, Szeged nem is tervezi helyi adók bevezetését.

A déli Tisza-hídról kérdeztek

Németh József a déli Tisza-hídról érdeklődött. A polgármester elmondta, akár a városnak érkező 34 milliárd forint címzett uniós támogatást oda adták volna, ha engedik az előírások egy közúti híd építésére. Mivel viszont csak 30 milliárdba kerülő közös vasúti és közúti hidat lehet építeni, ez állami feladat lesz. A legfrissebb információk szerint az infrastruktúra-fejlesztő kiírta a közbeszerzést a tervezésre.

Annak ellenére, hogy a dél-alföldi régió gazdasága sereghajtó az Unióban, Szegedé magasan kiemelkedő a megyében és a régióban is. Ezért tud kiegyensúlyozott költségvetést készíteni. Nem szorul állami gyámságra, mint Pécs vagy kormányzati beavatkozásra, mint a megye néhány kistelepülése. A városvezető úgy fogalmazott, a szegedi gazdaság köszöni szépen, jól van.

Minden harmadik ember nélkülöz

Mivel az állam a szociális törvénnyel megszüntette szociális ellátásokat, az önkormányzatra hárította a felelősséget, oldja meg, amiből akarja. 2016-ban a szegedi önkormányzat saját erőből 400 milliós szociális alapot hozott létre. Ezt tavaly 100 millió forinttal megemelte, idén pedig újabb 100 millióval toldja meg, vagyis összesen 600 millió forintos keret áll rendelkezésre. Tavaly ugyanis 12 ezer szegedi fordult a szociális irodán keresztül a városhoz segélyért, lakhatási és gyógyszertámogatásért, illetve hátralékrendezéshez kért segítséget. Az Eurostat elemzése szerint – miközben az uniós átlag 16 százalék – hazánk lakosságának 32 százaléka súlyosan nélkülözni kényszerül. A segélyeket tehát saját bevételeiből fizeti a város, mint ahogy a három éves szociális bérlakásprogramjára is saját erőt költ. Két éve, tavaly és idén összesen 600 bérlakást újít fel az IKV elsősorban az üzletbérleti díjakból. Ezeket főleg kisgyermekes családok pályázhatják meg, miközben biztosítják nekik az előtakarékosság lehetőségét, hogy tovább tudjanak mozdulni.

Rekord útfelújítás

Az 5,2 milliárdos gazdaság-fejlesztésre áttérve a polgármester kiemelte, fejlesztik az utakat. Többek között a Kollégiumi utat, és összekötik a lézerközpontot a Vértói úttal. Az ELI mellett az állami ígéret szerint 70 hektáros ipari park jöhet létre, amit a város ugyancsak infrastruktúra-bővítéssel segít.

A városi utakra rekord összeg 2,1 milliárd forint jut, mert élhetőség szempontjából ez is fontos. 1,1 milliárd forint uniós forrásból érkezik a Tisza Lajos körút Aradi vértanúk terénél lévő szakaszára, a Belvedere előtti részére és a Szilléri sugárúti körforgalomra. Egymilliárd forint önkormányzati pénz felét Odessza, Tarján és Makkosháza járdáira, útjaira fordítják, a másik félmilliárdot a költségvetés elfogadása után osztják fel. Összesen 3 milliárd forint jut kerékpárutakra. A szegediek ötöde ugyanis biciklivel közlekedik, míg tíz éve ez csak 3 százalék volt. Intézményfelújításra, vagyis iskolákra, óvodákra és bölcsődékre 8 milliárd forint lesz, döntően fűtés- és nyílászáró-korszerűsítésre. Folytatódik 1,8 milliárdból a rendelőfelújítás: elkészül a dorozsmai, megújul a tápai és a Gáspár Zoltán utcai intézmény.

4 milliárd forint lesz uniós keretből a liget, Odessza, Tarján, valamint a Stefánia és a Móra-park rehabilitációjára. Halad a fedett uszoda építése. Február 21-én zárul a kivitelezőknek kiírt közbeszerzési pályázat. Bár kormányzati ígéret van a támogatására, egyelőre a város elkülönített alapjából állják a költségeket.

A város 57,8 milliárd forintos idei büdzséjét február 16-án tárgyalja meg a közgyűlés.

Képeinket Iványi Aurél készítette.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!