Hirdets

A Kultúrpalota új tárlanák a papucs a főszereplője

Szegedi hírek | 2017. április 23. 21:06
Móra Ferenc Múzeum, szegedi papucs, kiállítás
A legendás szegedi papucs történetét mutatja be az a kiállítás, amely a hét végén nyílt meg a Móra Ferenc Múzeumban. A Páratlanok című tárlaton az érdeklődők megismerkedhetnek a különleges lábbeli készítésének műhelytitkaival is.

Papucspróba

A vendégek maguk is kipróbálhatják, milyen is lehetett hagyományos lábbeliben járni-kelni a Tisza-parti városban több mint száz évvel ezelőtt: szegedi papucsot húzhatnak a Kultúrpalotában.

A  tárlat címe arra utal, hogy a szegedi papucsok páratlannak készültek: két ugyanolyan darabot vásárolt meg a menyecske, majd hordás közben alakult ki, melyikből lesz a bal- és a jobblábas papucs.

A kiállításon emellett számtalan érdekességre, szakmai titokra is fény derül a papucsok kapcsán. A papucskészítés módját, árusítását, történetét is bemutatja a tárlat, sőt, egy papucskészítő műhelybe is bekukkanthatnak a látogatók.

Az érdeklődők megismerhetik, hogyan változott az idők során a törököktől itt maradt, alacsony sarkú lábbeli, melyet, a 19. században még negyven-ötven mester készítette a Tisza-parti városban.

Az év végéig nyitva tartó kiállításon láthatók a papuccsal kapcsolatos képzőművészeti alkotások, irodalmi művek is.

Fotó: Rosta Tibor (MTI)

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!