Szeged is csatlakozik a Tájházak napjához

Szegedi hírek | 2017. április 18. 12:17
Tájházak napja, Alsóvárosi Tájház, pásztorok, Kulik Melinda
Idén az országos rendezvénysorozat április 22–23-án várja az érdeklődőket. A rendezvény kiemelt helyszíne most a Boldogi Tájház. Szegeden a pásztorok életét mutatják be.

Ez lesz az ötödik



A Tájházak napja programsorozatot először 2013-ban rendezték meg azzal a céllal, hogy a színes programokat kínáló tájházak a figyelem középpontjába kerüljenek.

Az országos programok között hagyományőrző csoportok fellépései, kézműves foglalkozások és vásár, valamint szakvezetéses séták, ügyességi versenyek és kiállítások is szerepelnek.

A Boldogi Tájházban hagyományőrző műsor fogadja az érkezőket, akik kipróbálhatják a kosárfonást és a korongozást, megkóstolhatják a falu jellegzetes süteményét, beöltözhetnek boldogi viseletbe és szakvezetésen vehetnek részt.

Az Alsóvárosi Tájházban Kulik Melinda tájházvezető a juhászokról, mint gyógyítókról tart előadást, emellett bemutatók, előadások, kiállítás segítségével ismertetik meg a közönséggel a Szeged környéki pásztorok életét.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!