Hirdetés

Szabó Sándor: Törvénygyárban ülünk...

Szegedi hírek | 2015. szeptember 7. 09:44
interjú, MSZP, Szabó Sándor, Parlament, Országgyűlés
Első teljes ciklusát letudta, most kezdődik a második. Mik a tapasztalatai? Erre számított? Interjú Szeged MSZP-s országgyűlési képviselőjével.

– Milyen volt az első éve a Parlamentben?

– Valóban újonc vagyok a Parlamentben, ezért az elején sokat kérdeztem a rutinosabb képviselőtársaimat arról, mindig ilyen volt-e a hangulat, mennyit és hogyan változott a korábbi ciklusokhoz képest, mi az, amit ők másképp látnak. Részben ezek alapján, illetve a saját egy éves tapasztalataim alapján mondhatom, a parlament munkája, illetve működése kiüresedett. Egy olyan kormánya van az országnak, amely nem szeret és nem akar vitázni, egyeztetni senkivel. Nincs szükségük arra, hogy érdemi és értelmes párbeszédet folytassanak akár az országgyűlési képviselőkkel, akár szakmai, érdekképviseleti csoportokkal.

– Ezt mikor tapasztalta először?

– Nagyon hamar. Gyakorlatilag egy törvénygyárban ülünk. Rengeteg előkészítetlen törvényt fogadott el a Parlament, különösen azok közül, amit fideszes egyéni képviselők nyújtottak be. A törvények „vitájában” persze idézőjelben, legtöbbször üres az ülésterem, az indítványt jegyző képviselőn túl csak a választ adó miniszter vagy az azt helyettesítő államtitkár van ott, és esetleg még két-három képviselő. Ők elmondják azt, amit el kell mondaniuk ilyenkor, sokszor gépiesen, ami le van írva nekik, de a válaszokra, az észrevételekre már nem kíváncsiak.

– Ilyenkor hányszor hangzik az el „indokként”, hogy az érdemi munka a bizottságokban, a háttérben zajlik, ott kellene „vitézkedni”?

– Sokszor. Az új házszabályi struktúrában ugyanis létrehoztak egy „gigabizottságot”, az úgynevezett Törvényalkotó Bizottságot. Legtöbb esetben ott dől el minden. Számos olyan eset van, amikor érdemben nem kerül már be semmi az ülésterembe egy-egy törvény kapcsán. Ez a költségvetési kérdésekre is igaz például. Most frakciónként két-két javaslatot kérhetünk az Országgyűlés elé, hogy tárgyaljuk meg külön és szavazzunk róla. De ezekkel együtt is körülbelül tíz perc alatt „végigverik” a parlamentben az ország költségvetését. Ez normális? Elértéktelenedett a parlamenti munka, látszatdemokratikus intézménnyé silányult, egyfajta aláíró szerepe van már csak a képviselőknek. Ezt nemcsak én gondolom így, hanem egyre több képviselő, még a kormányoldalon is, persze csak suttogva és mormogva.

– Alelnöke a mentelmi bizottságnak: ott is hasonlókat tapasztal?

– Az egy paritásos bizottság, kormánypártok és ellenzék egyenlő arányban van benne: hatan vagyunk, két fideszes, egy KDNP-s, két jobbikos képviselő a tagja rajtam kívül. Foglalkozhattunk volna Szijjártó Péter vagyonosodási vizsgálatával is például, viszont ahhoz többségbe kellett volna kerülnünk, de nem sikerült elérni „valamiért”. Más bizottságokban eleve többen vannak a kormánypárti képviselők, nyilván az történik, amit ők szeretnének. Szóval elég korlátozott az ellenzék lehetősége, egy ilyen struktúrában, hogy bármit is elérjen.

– Mit lehet akkor csinálni?

– Napirend előtti felszólalások, azonnali kérdések, írásbeli és szóbeli kérdések, interpellációk, ezek a „fegyvereink”. Ezeknek még van súlyuk, ezekre még a média és a közvélemény is odafigyel. Számos ügy került ki úgy a közvélemény elé, amit a sajtó fölkapott és innen indult ki. Ezekben a parlamenti képviselői jogosítványokban van esélyünk arra, hogy a társadalomnak láthatóvá tegyünk fontos, az embereket foglalkoztató kérdéseket vagy éppen kormánypárti „mutyigyanús” ügyeket. S bár próbálták az interpellációk, kérdések szerepét, súlyát korlátozni, hiszen jellemzően kéthetente szólalhatunk föl érdemben, de még mindig azt mondom, ezekben látok lehetőséget arra, hogy bemutassuk, hogyan is működik a Fidesz gépezete.

– Mennyire vagyunk ezekre kíváncsiak valójában? Mennyire vagyunk elfásulva, besavanyodva? Mekkora a közöny?

– Én úgy gondolom, hogy amit a Fidesz csinál ebben az országban, ahogyan kormányoz nem tartható fenn már sokáig. Persze az is tény, hogy a társadalom bizonyos kérdésekre csak legyint, azonban nem nyel le mindent. Egyre többen látják, hogy számtalan olyan törvény születik, ami a Fidesz haverok, barátok érdekét szolgálja és nem az övékét. Bizonyos esetekben legalizált, törvényes rablás folyik, hiszen törvények garantálják a lenyúlásokat. És attól, hogy most Simicska már nem jó „barát”, és helyette van egy Mészáros Lőrinc, ettől az embereknek még nem lett jobb. Ezt a társadalom is látja és az ingerküszöbük egyre csak csökken. Láttuk mi történt a netadó, az egészségügy vagy éppen a Quaestor-ügy kapcsán: utcára vonulnak és szervezetten tiltakoznak. Legális, törvényes körülmények között fölemelik a hangjukat olyan kérdésekben, amiben elfogyott a türelmük, illetve amiben a kormányt térdre kívánja kényszeríteni őket. Jó megmutatkozott ez a netadó kapcsán. Fogalma sem volt a kormánynak arról, hogy ekkora ellenállásba ütközik majd. Vissza is vonultak. Rosszul mérték fel ugyanis, hogy ebben a kérdésben az emberek a személyes szabadságát korlátozták volna. De arra is jó példa volt ez, ha valóban saját bőrükön érzik az emberek egy-egy „elképzelés” negatív hatásait, akkor megmozdulnak. Az viszont továbbra is rejtély számomra, hogy milliárdok vándorlása fideszes zsebekbe miért nem veri ki a biztosítékot? Jó példa erre Andy Vajna kaszinói.

– Ebben a befásultságban az nincs benne, amit rendre olvashatunk a pártról – és bizonyos esetekben tapasztalhatjuk is –, hogy az MSZP nem tud jól reagálni a különböző ügyekre, magyarán: halál béna, láthatatlan, töketlen, és ezek még a legfinomabb, legvisszafogottabb jelzők…

– Kettéválasztanám a dolgot: az, amit az MSZP a Parlamentben tesz, az nem kis munka. Nagyon jó a szakértői gárdánk, számtalan értelmes és érdemi javaslatot nyújtottunk be frakcióként és egyéni képviselőként is. Tényleg csak néhány példa: emelkedjenek a szociális juttatások és családi pótlékok, vigyük le az alapvető élelmiszerek áfáját öt százalékra, elleneztük a vasárnapi boltbezárást, vagy épp a minimálbér jelentős emelését szorgalmaztuk. De változtatni akartuk a Munka törvénykönyvét is a dolgozók érdekében és egy igazságos nyugdíjrendszer átalakítását is szorgalmaztuk. Felléptünk a korrupció, valamint a politikusok álláshalmozása ellen is és még sorolhatnám. Az más kérdés, hogy ezekből a társadalom valóban nem sokat érzékelt, hiszen már parlamenti tv közvetítés sincs. Van vita a képviselőtársaimmal arról, hogy ezeket az ügyeket, vagy éppen a csatákat hol és hogyan kell megvívnunk valójában. Én azon az állásponton vagyok, optimalizálni kellene a parlamenti munkát. Ez azt jelenti, hogy többet kell menni az utcára, mint a parlamentben értelmetlen „vitákat” folytatni. Meg kell szólítani az embereket, meg kell hallgatni a javaslataikat. Több mozgalom kell, nagyobb kreativitás és dinamizmus. Úgy gondolom, szerénytelenség nélkül, hogy Szegeden így működünk: Rendszeresek a kitelepüléseink, fogadóóráink, az akcióink. Sok kérdésben folytatunk párbeszédet a lakossággal és ez a munka eredményeken is világosan tükröződik.

Nos, egy ilyen újszerű, kreatívabban és dinamikusabb megjelenésre lenne szükség az ország többi részén is. Nem azzal van baj, amit képviselünk, hanem inkább azzal, ahogyan. Amit mi mondunk, véleményem szerint egy vállalható baloldali, szociáldemokrata politika, csak hatékonyabban kellene eljuttatni ahhoz a három-négymillió emberhez, akiket valójában csak mi képviselünk az országban, de valamiért ez még nem érzékelhető a támogatásukban. Fel kell pörögnünk, nincs mese!

– Ha maradunk még a Parlamentben: a saját munkáját hogyan értékeli? Melyek azok a beadványok, indítványok, amelyekre büszke?

– Már a kampányban azt hangsúlyoztam, Szegedért, a térségért akarok a Parlamentben dolgozni, politizálni. Így elsősorban a helyi lakosságot érintő ügyekre koncentrálok. Ilyen volt a Ságvári-gimnázium átnevezési ügye, melyben írásban és szóban is felemeltem a hangom. Vagy a panelfelújítási program, melynek sürgetését szorgalmaztam. De ugyanilyen fontosak voltak a szociális ügyek is. Az ellátórendszer átalakítása több ezer szegedi családot érintett, mint ahogyan az adózási szabályok átalakítása is. Ezekben a kérdésekben is rendre javaslatokkal éltem illetve megszólaltam.

– Az átlag választópolgár milyen gyakran „gyötri” akár a személyes problémáival is?

– Teljesen normális és életszerű, hogy mindenki a saját problémájával keres meg, hiszen ezek azok a dolgok, amelyek a leginkább foglalkoztatják az embereket. Nagyon sok rendezvényen részt veszek, rendszeres fogadóóráim vannak, ahol el tudnak érni a választópolgárok. A fiatalabb korosztály éppúgy megtalál, mint a nyugdíjasok. Szeretek beszélgetni a választókkal, nem jellemző rám, hogy elrohanjak a rendezvényekről, programokról.

– Egyébként Botka-nosztalgia van még az Országgyűlésben?

– Nem tudom, hogy volt-e ilyen, én nem érzékelem. Viszont a polgármester véleménye is megjelenik a parlamentben, hiszen rendszeresen egyeztetünk, különösen az önkormányzatokat érintő kérdésekben, melyet én közvetítek.

– A család hozzászokott a képviselőséghez?

– Már a jelölés előtt megbeszéltünk minden ezzel kapcsolatos dolgot, esetleges nehézséget. Tudtuk, változást jelent majd a családunk életében, ha nyerek. Megválasztottak, és megváltozott az életünk. De szerencsére tudtunk alkalmazkodni, megértették, tudomásul vették, és támogatnak, mindenben.

Képeinket Iványi Aurél készítette.

Garai Szakács László

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!

 


Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés