Hirdetés Hirdetés

Kína és tea: ismét Konfuciusz Teaház

Szegedi hírek | 2015. június 17. 14:12
Konfuciusz Teaház, SZTE Konfuciusz Intézet, Kalmár Éva, vi06
Újra Konfuciusz Teaházba invitálja az érdeklődőket az SZTE Konfuciusz Intézete. A Szegedi Közéleti Kávéházzal közösen szervezett rendezvényre június 24-én délután 5 órakor kerül sor a Rektori Hivatal Dísztermében.

A hagyományos kínai módon készített teakülönlegességek kóstolását beszélgetés is színesíti majd, amelynek témája „Hogyan változott a Kína-képünk az elmúlt fél évszázadban?” A díszvendég Kalmár Éva sinológus, műfordító, illetve újabban Mo Yan Nobel-díjas kínai író regényének fordítója.

A rendezvény célja, hogy a Kína iránt érdeklődők egy csésze – Szegeden egyedül itt kóstolható igazi – kínai tea mellett beszélgetve ismerkedhessenek meg Kínával. A továbbiakban is közismert emberek színesítik majd a programot, akik segítségével a résztvevők jobban megismerhetik Kínát, az ország hagyományait, fejlődésének titkát és a kínai embereket.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!