Elismerést kaptak a szegedi „zöld” beruházások

Szegedi hírek | 2013. június 28. 21:42
Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség, KlímaSztár, elismerés, Agóra, villamosprojekt, Szegedi Nemzeti Színház
A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség az idén már másodszor hirdette meg KlímaSztár elnevezésű programját, amelyen a legjobban megvalósított helyi éghajlatvédelmi fejlesztéseket ismerte el. A felhívásra 14 település pályázott, amelyből a zsűri 4 település pályamunkáját díjazta: Szeged az Agóra építésével, a színház korszerűsítésével és a villamosprojekt megvalósításával érdemelte ki az elismerést.

ClimateStar díjra jelölték a várost

A KlímaSztár 2013 díj Sándor József Péter „Alkotász” című munkája, amelyet bontott ablaküveg felhasználásával készített a művész. A négy települést – közöttük Szegedet is – a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség jelöli a 2014-es európai ClimateStar díjra.

Szeged Pannonhalmán azért vehetett át elismerést, mert az éghajlatvédelemhez kapcsolódó komplex tevékenységek valósultak meg az elmúlt években a Tisza-parti városban.

Az Agóra mindent tud a 21. századról

A több mint 2 milliárd forintból épült Szent-Györgyi Albert Agórában rendkívül korszerű építészeti megoldásokkal találkozhatnak a szegediek. A hűtési és fűtési rendszer hőigényét 50 darab 100 méter mély talajszondából álló rendszer biztosítja, napkollektorokkal állítják elő a meleg vizet, illetve napelemekkel az elektromos áram egy részét. A korszerű épület dupla homlokzattal készült, amely jó árnyékolást biztosít a nagy nyári melegben, ezt – szükség esetén – automatikusan is vezérelhető, lehúzható árnyékolók is segítik.

A színház energiafelhasználása 40 százalékkal csökkent

A Szegedi Nemzeti Színházban 240 millió forintos európai uniós támogatással tavaly megvalósult energetikai beruházásnak köszönhetően csökkentek az üzemeltetési költségek és javult a közönség komfortérzete. 

A rekonstrukció egyik legfontosabb eleme volt, hogy önálló kazánházat kapott a színház. A fűtési rendszer korszerűsítése során egy teljesen új hőközpontot hoztak létre, 8 darab, egyenként szabályozható,130 kilowattos kondenzációs kazánnal, kicserélték a radiátorokat, megújult a földszinti előcsarnok és az emeleti társalgó padlófűtése is. 

A műemlékvédelem alatt álló épület felújítása során a legnagyobb kihívást a nyílászárók cseréje jelentette, ugyanis az egyedi méretű és kialakítású ajtókat és ablakokat az eredeti állapot szerint kellett helyreállítani. A korszerűsítés után az épület energiafelhasználása 40 százalékkal csökkent, ami mintegy 20 millió forint megtakarítást jelent évente.

Szegedé a legzöldebb villamoshálózat

Az elmúlt években Szegeden zajlott Magyarország egyik legnagyobb elektromos közösségi közlekedési beruházása. A közel 30 milliárd forintos – uniós támogatással megvalósult – program nyomán a főváros után a Tisza-parti város büszkélkedhet a leghosszabb és legkorszerűbb elektromos közösségi közlekedési hálózattal az országban. 

A program során három villamos vonal újult meg, egy új, füvesített pálya épült, bővült a trolibusz-hálózat, új, alacsonypadlós járműveket – 9 korszerű villamost és 13 trolibuszt – szerzett be város. Korszerűsítették a jármű-telephelyeket, az áramellátó rendszert, új, akadálymentes megállók épültek, kerékpárutak és tárolók létesültek, a közlekedési utak mentén jelentősen nőtt a zöldfelületek aránya.