Tiltott munkahelyi aláírásgyűjtés az IKV-nál?

Szegedi hírek | 2013. május 10. 10:03
aláírásgyűjtés, tiltott, IKV Zrt., Nagy Ferenc, munkahely
Úgy tűnik, hogy kevés a szabályosan összegyűjtött aláírások mennyisége és ezért a Fidesz már a munkahelyeken is zaklatja a dolgozókat szignójukért. A napokban az IKV Zrt. vezérigazgatója küldetett kör e-mailt dolgozóinak, hogy a titkárságán is alá lehet írni az íveket.

Pár napja került nyilvánosságra az IKV Zrt. titkárságáról kiküldött kör e-mail, amelyben a dolgozókat a Fidesz által kezdeményezett, a rezsicsökkentéssel kapcsolatos aláírásgyűjtés támogatására szólítják fel. A levél végén az írója kifejti, hogy az aláírás nem kötelező, a vezérigazgató nem ellenőrzi, hogy ki írja alá, de a lehetőség mindenkinek adott. Hiába azonban az ígéret, miért pont ezt tartanák be? A dolgozók pedig természetesen félnek, így minden bizonnyal szignózzák az íveket. Az biztos, hogy megkeresésünkre nyilatkozni senki sem mert, ez pedig szintén azt jelzi, nem érzik magukat biztonságban.

A Délmagyarország napilapnak az aláírásgyűjtéssel kapcsolatban a cég vezérigazgatója, Nagy Ferenc azt nyilatkozta, a hatályos jogszabályok alapján lehetőség van a gyűjtésre a munkahelyen, munkaidőn kívül. Azonban a dolgozó általában csak munkaidőben tartózkodik a munkahelyén és így csak akkor tudja aláírni az íveket. Az pedig már törvénytelen!

A hatályban lévő rendelkezés szerint az állampolgárok zaklatása nélkül mindenhol lehet ajánlószelvényt, aláírást gyűjteni, kivéve munkahelyen, munkaidőben.

Solymos László alpolgármester portálunknak elmondta a rendszerváltás után végre kivonult a politika a munkahelyekről és megdöbbentő, hogy a Fidesz újra visszavitte azt. Az alpolgármester szerint a levél utolsó mondata egyértelműen fenyegető a dolgozók számára és ez megengedhetetlen.

Nem ez az első botrány a Fideszes aláírásgyűjtés körül. A Hír24 hírportál kiderítette, hogy az interneten bárki többször is aláírhatja az íveket, illetve ugyanezt a személyes találkozáskor is megteheti. Ez utóbbit is megtapasztalta a cikk írója, amikor a gyűjtést végző személyek még biztatták is, hogy írja alá más nevében is az íveket. Az erről szóló cikket itt olvashatja el.

A Magyar Szocialista Párt helyi szervezetének elnöke, Kozma József az üggyel kapcsolatban a következő közleményt jutatott el a sajtónak:

“Pártirányítás az IKV-nál, Fidesz-es aláírásgyűjtés megfélemlítéssel

Megdöbbentő leleplezést tett mai számában a Délmagyarország című napilap. Kiderült, hogy a Fidesz gátlástalan módon, a dolgozókat megfélemlítve, munkahelyen gyűjti az aláírásokat a rezsicsökkentés támogatásához.

Mint a cikkben olvasható, az önkormányzati tulajdonú ingatlankezelő cég Fidesz-Jobbik által megválasztott vezetője a saját vezérigazgatói titkárságán gyűjti a dolgozók aláírását. Az erről szóló körlevélben pedig még meg is félemlíti az alkalmazottakat.

A rendszerváltás vívmánya volt, hogy a pártpolitikai tevékenység kiszorult a munkahelyekről. Az erőszakos és gátlástalan Fidesz ma már ezt a normát is felrúgja! A hatalom megtartása érdekében a munkahelyi megfélemlítés eszközét is bevetik.

A Magyar Szocialista Párt elutasítja és elfogadhatatlannak tartja a politizálás ilyen formáját és kéri azon munkavállalókat, hogy akik hasonló megaláztatást tapasztalnak saját munkahelyükön, forduljanak az MSZP-hez és a nyilvánossághoz. Ne hagyják, hogy a Fidesz megfélemlítse őket!”