Kozma: Keresztúrinak nincs helye a közéletben

Szegedi hírek | 2012. november 22. 15:21
Keresztúri Farkas Csaba, garázdaság, Kozma József, közlemény
Ahogy tegnap a szeged.hu is hírt adott róla a bírósági tárgyaláson, ahol a jobbikos Keresztúri Farkas Csaba garázdasági ügyét tárgyalták, maga a vádlott politikus is bűnösnek vallotta magát. Kozma József az MSZP önkormányzati frakciójának vezetője az ügyben közleményt juttatott el a sajtónak, amelyben kezdeményezi Keresztúri minden önkormányzati funkcióból való eltávolítását és lemondását.

“Az MSZP frakció képviseletében, frakcióvezetőként Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének soron következő ülésére előterjesztést nyújtok be, melyben kérem a testületet, hogy a posztjára méltatlan Keresztúri Farkas Csaba jobbikos képviselőt szólítsa fel képviselői mandátumáról való lemondásra, továbbá váltsa le minden, az önkormányzathoz, a közgyűléshez, és az önkormányzat cégeihez kapcsolódó funkciójából (Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság elnöke, Pénzügyi Bizottság alelnöke, Vagyongazdálkodási Bizottság tagja, IKV Zrt felügyelő bizottsági tagja, Szegedi Hőszolgáltató Kft felügyelő bizottsági tagja).

Keresztúri Farkas Csaba botrányosan viselkedett és bebizonyosodott, hogy hazudott! Véleményünk szerint ezzel a magatartásával olyan szégyent hozott Szeged város képviselőtestületére, ami méltatlanná tette a képviselőségre és összeegyeztethetetlen nem csak jelenlegi funkcióival, hanem a kulturált emberi viselkedés alapnormáival is.

Szeptember 11-én az ügyészség vádat emelt Keresztúri ellen, mégpedig „nyilvános rendezvényen, folytatólagosan elkövetett garázdaság bűntette” miatt és indítványozta felfüggesztett szabadságvesztésre ítélését. (Keresztúri a jogászbálon megengedhetetlen módon inzultált egy fiatal hölgyet, dulakodásba, verekedésbe keveredett annak rokonaival és kirúgással fenyegette a munkáját végző biztonsági őrt.) Akkor előadott szánalmas magyarázkodásáról, mi szerint „soha nem nézi, ki után megy be a mosdóba és egyébként sem ő kezdte a verekedést, ő csak belekeveredett a kabátlopásba” mára kiderült: hazugság.

Ezek után az MSZP frakció úgy ítéli meg, hogy Keresztúri Farkas Csabának semmi keresnivalója Szeged város képviselőtestületében, a Jogi- Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság élén és semmilyen, az önkormányzattal, az önkormányzat cégeivel kapcsolatos funkcióban.” - áll Kozma József csütörtöki közleményében.