Címoldal

Gólokkal tért vissza Jovánczai

2012. 08. 16. 12:26 | PDF | Nyomtatható változat

szeged 2011, labdarúgás, felkészülési mérkőzés

Huszonkét labdarúgó lépett pályára a Szeged színeiben a szerdai SZVSE elleni edzőmérkőzésen, amelyen nyolc találatig jutottak, ám ezúttal sem az eredmény volt a fontos. Jóval inkább az, hogy Tóth Bálint vezetőedző megtalálja a kezdőcsapatot a Honvéd elleni hét végi bajnoki rajtra.

A SZVSE elleni tréningmeccsen is pályára lépett három próbajátékos, a szerb Markovics és Filip, valamint a szegedi kötődésű Hajdú Sándor, aki legutóbb az MTK-ban futballozott. Mindhárman a második félidőben kaptak lehetőséget, akárcsak a sérüléséből visszatérő Jovánczai Zoltán, aki két gólt szerzett, ami lényeges elem, hiszen ő a csapat első számú centere. Ezért fontos a felépülése, no meg erre a posztra igazolni szeretne még játékost a szakmai stáb.

Az osztálykülönbség meglátszott a felkészülési mérkőzésen, a kívánt hatást mégis elérte a találkozó, hiszen a megfelelő terhelés mellett a támadóstílust is gyakorolhatták a szegediek. A lefújást követően aztán a szakvezetés Hajdú Sándortól és Filiptől egyaránt elköszönt, a szerb Markovics viszont továbbra is a csapattal készül, esetleges szerződtetéséről később döntenek a vezetők.

Felkészülési mérkőzés:
Szeged 2011 – SZVSE 8-1 (3-1)
Szeged 2011 első félidő: Belecsan – Kéri T., B. Kapic, Toca, Farkas Z. – Ulviczki, Borbély B. – Gomez, Lisztes, Kis R. – Rézműves
Szeged 2011 második félidő: Trepák- Hajdú S., Tóth I., Kiss Cs., Radnai – Kiss D., Laczkó J., Markovics, Geiger – Jovánczai, Filip.
 
Forrás: szeged2011.sport.hu

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!