2012. 07. 17. 11:31 | PDF | Nyomtatható változat
szeged 2011, lisztes krisztián
Hétfőn délután megkezdte a felkészülést a bajnokságra a Szeged 2011 NB II-es labdarúgócsapata. Az együttes Tóth Bálint vezetőedző és Lóczi István másodedző vezetésével Kiskundorozsmán gyakorolt. A nyáron igazolt játékosok közül Jovánczai Zoltán és Lisztes Krisztián is átöltözött.
Lisztessel, a 49-szeres magyar válogatott futballistával kapcsolatban is eldőlt, hogy ősszel nem az íróasztal mögül, hanem a zöld gyepen segíti majd az együttest.
Az első héten tucatnyi próbajátékost tesztel a klub, többek között a vásárhelyi Domonkos Ferenc, a korábbi makói Csák Zoltán, a legutóbb Tisza Volánban futballozó Kéri Tamás és az egykori utánpótlás válogatott Rása Gergő is együtt tréningezett a csapattal. A szakmai stáb két szerb játékost is kipróbál, az egyik kiszemelt a 26 esztendős támadó középpályás Dejan Kojics, aki korábban a bosnyák első osztályú Borac Banja Luka együttesében is szerepelt, a másik pedig a védőként és védekező középpályásként is bevethető 23 esztendős Stefan Karadjics, aki az elmúlt években játszott többek között a belgrádi Partizanban is.
A Szeged 2011 az első héten Kiskundorozsmán tréningezik, míg a második héten Gyulán edzőtáborozik. A bajnokság augusztus 18-án kezdődik.
Papp Gergely szegedi diák is díjat kapott a világ legnagyobb, fiataloknak szóló tudományos és innovációs versenyén (ISEF - Intel International Science and Engineering Fair), amelyen saját készítésű hangszórójával indult.
A jövő héten többfelé várható eső és a hőmérséklet is visszaesik: néhol 20 fok alatt maradnak a maximumok, szombaton a leghidegebb helyeken 3 fokig is csökkenhet a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttatott el az MTI-hez.
Az erdélyi szakrális építészet emlékeit mutatja be a Móra-múzeum új időszaki kiállítása: az „Ácsolt fatornyok – Védelmező templomok” című tárlatot május 22-én, szerdán 16 órakor nyitják meg.
Vasárnap néhol 30 fokig melegszik a levegő, de ismét az ország nagy részén várható zivatar és felhőszakadás. Öt megyére a heves zivatarok miatt másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
A Pünkösdi ünnepekre való tekintettel május 19-én (vasárnap) és 20-án (hétfőn) a Szegedi Közlekedési Társaság trolibusz- és villamosjáratai vasárnapi menetrend szerint közlekednek.
Eörsi István Sírkő és kakaó című zenés "komitragédiáját" mutatja be pénteken a Szegedi Pinceszínház - mondta el a színház vezetősége szerdai sajtótájékoztatóján. Kancsár Orsolya elmondta: már régóta szerették volna a darabot színpadra vinni, de eddig nem volt rá lehetőség. Ebben az évadban még nem volt magyar szerző a repertoárban és olyan darabot szerettek volna bemutatni, amely komoly tartalommal bír, mégis könnyed formában.
Idén negyedik alkalommal várják két napig azokat, akik az elmúlt évtizedek informatikai eszközeinek rajongói. A jövő hét végén, 2013. május 25-26-án rendezik meg a negyedik szegedi retro számítógép-, video- és quartzjáték kiállítást.
A GDP-adat hatására erősödésnek indult a forint a bankközi devizapiacon szerdán délelőtt, 10 óra körül az eurót 291,78 forinton jegyezték, a reggeli 294,61 forint és a kedd esti 294,14 forint után.
Az általános iskolát működtető szegedi kistérségi közoktatási intézmény főigazgatója kezdeményezte annak a testnevelés szakos tanárnőnek az azonnali felmentését, aki pénteken bántalmazta egy harmadikos diákját.
A héten is többször megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a szél, többfelé várható zápor, illetve zivatar. Melegszik az idő, a hét második felében ismét 30 fok körül alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú, az MTI-hez eljuttatott országos előrejelzéséből.
Csaknem a teljes Világjátékokon induló búvárkülönítmény részt vett a Tavasz Kupán. Az uszonyosok számára jó erőfelmérő volt a hódmezővásárhelyi torna. A szombaton és vasárnap megrendezett eseményen Székely Lilla, Kanyó Dénes, Senánszky Petra, és Károlyi Csilla is indult.
Tizenkilenc ország mintegy kilencszáz versenyzője, köztük világbajnokok mérik össze tudásukat a pénteken kezdődő, 19. kick-box karate Világkupán Szegeden.
Jonas Larholm, a Pick Szeged olimpiai ezüstérmes játékosa a Csurgói KK elleni bajnoki elődöntő visszavágóján piros lapot kapott.
A címvédő MKB Veszprém után a másik ágról a Pick Szeged jutott be a férfi kézilabda NB I fináléjába, miután a Tisza-partiak az elődöntőben óriási csatában, büntetőkkel másodszor is legyőzték a Csurgó csapatát.
Az elmúlt hétvégén Hódmezővásárhelyen rendezték a gyermek tőrözők országos bajnokságát. Az SZTE Vívó Klubot 7 versenyző képviselte.
Zugban a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov fölényes elsőségével ért véget a hat versenyből álló Grand Prix-sorozat harmadik tornája. A befejező játéknapon Topalov a sokat kockáztató orosz Szergej Karjakinra mért vereséget, és az amerikai Hikaru Nakamurát másfél ponttal előzte meg. Lékó Péter utolsó partiját elremizte az üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval.
Lékó Péter hétfőn ismét döntetlent játszott a sakk Grand Prix-sorozat svájci tornáján: a 10. fordulóban a holland Anish Girivel osztozott meg az egy ponton. A zugi verseny honlapja szerint a magyar nagymester a sötét bábukat vezetve a 38. lépés után állapodott meg remiben riválisával.
Lékó Péter döntetlent játszott vasárnap az orosz Szergej Karjakinnal a sakk Grand Prix-sorozat svájci tornájának kilencedik fordulójában. A zugi verseny honlapja szerint a magyar nagymester a világos bábukat vezetve az 57. lépés után állapodott meg remiben riválisával.
Lékó Péter döntetlent játszott az azeri Sahrijar Mamedzsarovval a sakk Grand Prix-sorozat svájci tornájának hetedik, csütörtöki fordulójában. A zugi verseny honlapja szerint a magyar nagymester ezúttal a világos bábukat vezette, és a 43. lépésben állapodott meg remiben riválisával.
Lékó Péter döntetlent játszott az orosz Alekszandr Morozeviccsel a sakk Grand Prix-sorozat svájci tornájának hatodik, szerdai fordulójában. A zugi verseny honlapja szerint a magyar nagymester ezúttal a sötét bábukat vezetve, a 45. lépés után állapodott meg remiben riválisával.
A német hatóságok körözték azt a nagy értékű személygépkocsit, amit hétfőn hajnalban foglaltak le a rendőrök a Nagylaki Határátkelőhelyen. A Jaguarral egy román állampolgárságú férfi jelentkezett belépésre az országba.
Továbbra is nagy a zöldhatár forgalma, az elmúlt két napban 123 illegális migráns került rendőrkézre Csongrád megye déli határszakaszán. Valamennyiük ellen idegenrendészeti eljárás indult.
Egy ásónyéllel esett neki haragosának A. Zsolt szerdán, a késő délutáni órákban Szeged belvárosában. Az ütés elhárítása érdekében a 37 éves szegedi lakos a kerékpárját maga elé tartotta, majd, amikor A. Zsolt elejtette a botot, P. Gábor felvette azt, és viszonozta az erőszakos cselekményt. Az ütés következtében a 33 éves szegedi férfi orra eltört.
Két doboz sört és három sajtot fogyasztott el Szeged egyik áruházában sétálva két szerbiai állampolgár. A probléma az volt, hogy az élelmiszerek a hipermarketből származtak és eszük ágában sem volt kifizetni a férfiaknak az elfogyasztott élelmet.
Rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás T. Mihályné és lánya ellen, akik a megalapozott gyanú szerint hat tábla csokit tulajdonítottak el az egyik szegedi áruházból hétfőn.
Nadrágjának szárába rejtett el egy üveg szeszes italt egy szegedi lakos hétfőn Szeged egyik hipermarketében. A 44 éves férfi a pénztárhoz érve fizetés nélkül akart távozni, de a biztonsági őr észrevette a lopást és megakadályozta, hogy a rendőrök kiérkezéséig elhagyja a helyszínt.
Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indít nyomozást a rendőrség egy szegedi iskolában történt bántalmazás ügyében - közölte Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI érdeklődésére.
Tizenegy fős algyői és egy hat fős kiskunfélegyházi társaság keveredett egymással szóváltásba majd verekedésbe 2013. május 12-én a hajnali órákban Szeged belvárosában.
Elgázolt a vonat egy fiatal férfit Szegeden a Dorozsmai vasúti átjáró közelében vasárnap kora reggel, emiatt az érintett szakaszon áll a közúti és a vasúti közlekedés, a fiatalember meghalt – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Torlódás alakult ki a röszkei határátkelő belépő oldalán szombat kora délután - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
A Yahoo igazgatósága úgy döntött, hogy 1,1 milliárd dollárért felvásárolja a Tumblr blogplatformot. A tervek szerint a Tumblr a továbbiakban is önálló üzletként működne.
Az orvosok azzal "biztatták" az anyukát, hogy a fia soha nem lesz képes olvasni, sőt a cipőfűzőjét sem tudja majd bekötni, olyan gyengeelméjű. A srác ma 14 éves, és matekzseni, magasabb az IQ-ja, mint Einsteinnek.
Káoszt hozhat tűzoltók szerint, ha jövőre elindul a központi riasztórendszer, amelyben az összes vidéki segélyhívás két központba fut majd be, Miskolcra, vagy Szombathelyre. Pedig már most is Veszprémbe, vagy Kaposvárra érkezik például egy keszthelyi hívás. Többen azonban úgy vélik, emiatt éghetett le a településen egy hete kilenc ház.
Az eddigi költségvetési támogatás többszörösét kapják majd a választási kampány finanszírozására az egyéni jelöltek és a pártok is – derül ki egy szombaton benyújtott törvényjavaslatból. A Fidesz nem tagadott célja olyan feltételeket teremteni, hogy „minél több egyéni jelölt megmérettethesse magát”.
Visszavonult a világ leggazdagabb focistája, aki soha nem számított a legjobbnak, mégis világszerte ismert, neve igazi brand, ő maga pedig sokkal több egy sportolónál: legenda, ikon, példakép.
Emmelie de Forest dán énekesnő nyerte Only Teardrops (Csak könnycseppek) című dalával az 58. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton este rendezték a svédországi Malmőben. A Magyarországot képviselő ByeAlex Kedvesem című számával 10. lett.
Egy temetkezési vállalkozó szerint a szociális temetés tervezete mögött újabb mutyi bontakozhat ki néhány hónapon belül. A Belügyminisztérium hétfőn bejelentette, hogy a temetési költségek csökkentésére bevezetnék a szociális temetés fogalmát.
Újabb három bizottság elnökének nevezte ki Szijjártó Pétert Orbán Viktor miniszterelnök – írtuk meg tegnap. A Bors most összeszámolta, hogy a külügyi és külgazdasági államtitkár ezzel már tizennyolc munkakörrel bír. Jövőre ráadásul még első osztályú focistaként is bizonyítania kell.
A szó szoros értelmében az oltár előtt derült ki a vőlegényről, hogy szeretőt tart, ám az esküvő mégsem maradt el, csak épp egy másik férfi húzta fel a gyűrűt a menyasszony ujjára.
A szezon végén visszavonul David Beckham, a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának 38 éves sztárja - írja a dailymail.co.uk. A világsztár középpályás azt mondta: hálás vagyok a PSG-nek, hogy adott nekem esélyt, ugyanakkor úgy gondolom, eljött az ideje, hogy befejezzem a játékot - nyilatkozta Beckham.
Aki föllapozza a Szegedi Tükör legfrissebb számát, nem csupán Szeged idei költségvetését ismerheti meg alaposan, de megtudhatja azt is, mennyivel csökkentette a kormány az önkormányzat állami támogatását, illetve a szociális kiadásokat. Megdöbbentő adatokat talál!
Aki föllapozza a Szegedi Tükör legfrissebb számát, hosszú és tartalmas beszélgetést találhat Botka László polgármesterrel, aki az évad elején a megszokott módon a Közéleti Kávéház nézői előtt beszélt a 2013-as év költségvetéséről, gondjairól és terveiről. Az írásból megtudhatjuk, hogyan – a polgármester szerint csak „igazságtalanul és kegyetlenül” lehet a kormányzati elvonások okozta másfél milliárdos hiánnyal megbirkózni, hogy ennek ellenére a város nem szándékozik újabb adókat terhelni a lakosságra és az is kiderül, mi a város első emberének véleménye az „egyeniskolás, egyenköpenyes” oktatási államosításról.
Ajánlja cikkünket ismerőseinek!