Látni és látszani, gyalogosan

2017. 12. 19. 07:56

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága a téli időszakhoz kapcsolódóan, a gyalogosokat érintő közlekedési szabályokra, baleset-megelőzési tudnivalókra hívja fel a figyelmet.

A gyalogosoknak a téli szürkületi és sötét időszakokban való közlekedése nagyobb kockázatot jelent, mint az év más időszakaiban. Télen, sajnos megnövekszik a gyalogos balesetek száma. A kedvezőtlenné váló látási- és útviszonyok ugyanakkor csak „asszisztálnak” ehhez, ugyanis az ilyen jellegű baleseteket minden esetben emberi mulasztás, valamilyen szabályszegő magatartás okozza.

A kedvezőtlen időjárási körülmények között előfordul, hogy a gyalogosok nem elég körültekintőek és kevésbé figyelnek a közlekedés más résztvevőire, hiszen a kellemetlen időben mielőbb célhoz szeretnének érni. Ezért nélkülözhetetlen, hogy a járművezetők fokozott figyelemmel és a sebesség csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, buszmegállókat, valamint azokat a helyeket, ahol fokozottan kell számolni gyalogosok megjelenésére.

A szürke-fekete, környezetbe olvadó ruházat miatt, a láthatósági eszközöket nem viselő gyalogos baleseti kockázata átlag feletti. Fontos tudni, hogy lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a láthatósági mellény használata kötelező. Ebben az időszakban a láthatósági- és fényvisszaverő eszközök használatát akkor is ajánlja a rendőrség, amikor nem kötelező, vagyis lakott területen belül, valamint nappal. Ezek használata ugyanis jelentősen javítja az észlelhetőséget. A láthatósági mellény mellett, a világos színű, jól látható hétköznapi ruházat viselése is sokat jelenthet egy baleset bekövetkezésének megelőzésében.

A gépjárművek tompított fényszórói 35-45 méter távolságban világítják meg az útfelület egy részét, a látótávolság a ködös, havas időben jelentősen lecsökkenhet. Lakott területen kívül a gyalogosoknak kötelező a forgalommal szemben közlekedni, mert így jobban látják a szemből érkező forgalmat.