Címoldal

Kerítés bűntette miatt indult eljárás egy szegedi pár ellen

2017. 11. 06. 19:03 | PDF | Nyomtatható változat

csongrád megyei rendőr-főkapitányság, kerítés, kényszerítés, őrizetbevétel

Kerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy szegedi pár ellen; két nőt kényszerítettek prostitúcióra, majd az abból származó bevételt elvették tőlük – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szabó Szilvia közölte, a nők 2017 őszén csaknem kétszázezer forintot kértek kölcsön a pártól, azzal, hogy azt egy összegben, egy hónapon belül visszafizetik. Mivel azonban a feltételezett elkövetők nem látták biztosítottnak, hogy a pénzüket visszakapják, a sértetteket rávették, hogy prostitúciós tevékenységet folytassanak, és az abból származó bevételből törlesszék az adósságot. A gyanúsítottak a nőktől végül minden pénzt elvettek és több alkalommal bántalmazták is őket.

A rendőrök pénteken a 30 éves férfit és nőt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Ellenük kerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - tudatta a százados.
 

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!