Címoldal

Átszakította a korlátot egy kamion az M43-ason

Eddig tisztázatlan okok miatt átszakította a szalagkorlátot egy kamion az M43-as autópályán a 47-es számú főút kihajtójánál csütörtök hajnalban.

Lehet, hogy megvan az ellopott kerékpárja?

Több kerékpártolvajt fogott el a Szegedi Rendőrkapitányság a közelmúltban. Az egyik gyanúsítottnál tartott házkutatás során 26 olyan biciklit foglaltak le a nyomozók, amelyek eredete nem tisztázott. Egy másik ügyben további tucatnyi kétkerekű vonatkozásában szintén a sértettek jelentkezését várjuk.

Fellökte a motorost, majd elhajtott

Fellökött egy segédmotoros-kerékpárost Szegeden a Bajai út és a Fonógyári út kereszteződésében, majd megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott egy Opel Astra sofőrje pénteken reggel.

Kábítószert találtak egy kamionban Röszkénél

Hatvan kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök egy Lengyelországba tartó kamionban Röszkénél – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és jövedéki szóvivője szerdán az MTI-t.

Pünkösdkor is volt dolguk a rendőröknek a határon

Erős migrációs nyomással kellett számolniuk a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség munkatársainak Pünkösdkor. 141 illegális migráns került rendőrkézre.

A határon bukott le a körözött autó

A német hatóságok körözték azt a nagy értékű személygépkocsit, amit hétfőn hajnalban foglaltak le a rendőrök a Nagylaki Határátkelőhelyen. A Jaguarral egy román állampolgárságú férfi jelentkezett belépésre az országba.

Újabb 123 határsértő rendőrkézen

Továbbra is nagy a zöldhatár forgalma, az elmúlt két napban 123 illegális migráns került rendőrkézre Csongrád megye déli határszakaszán. Valamennyiük ellen idegenrendészeti eljárás indult.

Ásónyéllel estek egymásnak a haragosok

Egy ásónyéllel esett neki haragosának A. Zsolt szerdán, a késő délutáni órákban Szeged belvárosában. Az ütés elhárítása érdekében a 37 éves szegedi lakos a kerékpárját maga elé tartotta, majd, amikor A. Zsolt elejtette a botot, P. Gábor felvette azt, és viszonozta az erőszakos cselekményt. Az ütés következtében a 33 éves szegedi férfi orra eltört.

Jót ettek, ittak, de nem fizettek

Két doboz sört és három sajtot fogyasztott el Szeged egyik áruházában sétálva két szerbiai állampolgár. A probléma az volt, hogy az élelmiszerek a hipermarketből származtak és eszük ágában sem volt kifizetni a férfiaknak az elfogyasztott élelmet.

Csata orrtörésig hat tábla csokik miatt

Rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás T. Mihályné és lánya ellen, akik a megalapozott gyanú szerint hat tábla csokit tulajdonítottak el az egyik szegedi áruházból hétfőn.

Korábbi híreink

Gatyájában akarta az italt kilopni

Nadrágjának szárába rejtett el egy üveg szeszes italt egy szegedi lakos hétfőn Szeged egyik hipermarketében. A 44 éves férfi a pénztárhoz érve fizetés nélkül akart távozni, de a biztonsági őr észrevette a lopást és megakadályozta, hogy a rendőrök kiérkezéséig elhagyja a helyszínt.

Iskolai bántalmazás miatt indult nyomozás Szegeden

Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indít nyomozást a rendőrség egy szegedi iskolában történt bántalmazás ügyében - közölte Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI érdeklődésére.

A Kárász utcán estek egymásnak a garázdák

Tizenegy fős algyői és egy hat fős kiskunfélegyházi társaság keveredett egymással szóváltásba majd verekedésbe 2013. május 12-én a hajnali órákban Szeged belvárosában.

Halálos vasúti gázolás Kiskundorozsmánál

Elgázolt a vonat egy fiatal férfit Szegeden a Dorozsmai vasúti átjáró közelében vasárnap kora reggel, emiatt az érintett szakaszon áll a közúti és a vasúti közlekedés, a fiatalember meghalt – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Torlódás alakult ki a röszkei határátkelőn

Torlódás alakult ki a röszkei határátkelő belépő oldalán szombat kora délután - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Késsel és fegyverrel raboltak

Elfogta és őrizetbe vette a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a két férfit, akik 2013. január 14-én raboltak ki egy nőt Szegeden az Agyagos utcában.

A motorháztető alá rejtették a kábítószert

Két kilogramm marihuánát találtak egy belépésre jelentkező szerbiai járműben a Röszkei Autópálya-határátkelőhelyen szerdán, késő este.

Ismét közel száz határsértő került rendőrkézre

17 esetben 89 illegális migráns került rendőrkézre az elmúlt 24 órában Csongrád megye déli határszakaszán. A határsértők ellen idegenrendészeti eljárás indult, mivel semmiféle papírral nem rendelkeztek.

Eltűnt Fischer Györgyné - látta valaki?

Eltűnés miatt keresi a Szegedi Rendőrkapitányság Fischer Györgyné szegedi lakost, akinek eltűnését 2013. május 9. napján a délelőtti órákban jelentették be. A 86 éves nő otthonából ismeretlen helyre távozott, és azóta életjelet nem adott magáról.

Sértettből lett a gyanúsított

Fellökték, és elvették a táskáját benne a mobiltelefonjaival, állította egy nő a rendőröknek. A nyomozás során azonban gyorsan kiderült, hogy nem így történt. Így lett a sértettből gyanúsított.

Archívum