Címoldal

Szerbiában megépült, nálunk nem

2017. 12. 04. 20:56 | PDF | Nyomtatható változat

százszorzsép gyermekház, felújítás, épület, szerb oktatási központ, vi2017-11, tv, szgy

Tavaly áprilisban kötött együttműködési megállapodást a Magyar–Szerb Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság. Ennek alapján 400 millió forinttal támogatta a magyar kormány a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ kialakítását Szabadkán, amit a napokban nyitottak meg. (videóval)

Hajnal Jenő, Pásztor István és Balog Zoltán a nemzeti színű szalag átvágásával adta át ünnepélyesen is rendeltetésének Szabadkán a központ új épületét. Pásztor István, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnöke elmondta, a központ kialakításáról egy évvel ezelőtt tárgyalt Balog Zoltán miniszterrel, és már meg is tudták nyitni az intézményt. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint olyan képzésekre van szükség, amelyek versenyképes tudást képesek biztosítani. 

Szegeden viszont továbbra sincs látható jele a Százszorszép Gyermekház Szerb Oktatási Központtá alakításának. Az 1400 fős szegedi szerb közösség a korábbi tervek szerint május 31-ig egy nyelvoktatásnak és kulturális programoknak is helyt adó épülethez juthatott volna.

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!