Címoldal

Kiállítással emlékeznek Durkó Zsoltra a Somogyiban

2017. 11. 16. 14:52 | PDF | Nyomtatható változat

durkó zsolt, somogyi-könyvtár, kiállítás

Durkó Zsolt Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerző munkásságát bemutató kamarakiállítást rendezett a Somogyi-könyvtár. A tárlat november 29. tekinthető meg a bibliotéka első emeleti folyóiratolvasó-termében.

Durkó Zsolt Szegeden született, 1934. április 10-én. Zenei tanulmányait Szatmári Gézánál kezdte Szegeden, majd a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban folytatta Sugár Rezsőnél. 1955-től a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult zeneszerzést Farkas Ferenc osztályában, és 1960-ban diplomázott.

Ezt követően A római Accademia di Santa Cecilián Goffredo Petrassi irányításával szerzett diplomát 1963-ban. Ezután szabadfoglalkozású zeneszerzőként működött, majd 1972 és 1977 között a Zeneakadémián a 20. századi zeneszerzést oktatta.

1970-ben II. vonósnégyesével a budapesti Bartók Béla nemzetközi zeneszerzőversenyen második helyezést ért el. 1971-ben Fioriture című zenekari művének hanglemezfelvétele New Yorkban Nemzetközi Koussevitzky-díjat, Halotti beszéd című oratóriuma a párizsi Tribune Internationale des Compositeurs versenyen az Év zeneműve lett. Durkó az 1960-as évek végétől a legismertebb és legtöbbet játszott kortárs magyar zeneszerző volt.

1997. április 2-án hunyt el Budapesten, egy héttel 63. születésnapja előtt.
 

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!