Címoldal

Szegedi kutatókat is kitüntetettek a Magyar Tudomány Ünnepén

2017. 11. 06. 12:28 | PDF | Nyomtatható változat

magyar tudomány ünnepe, kitüntetések, pécs

Az idén Pécsen tartották a Magyar Tudomány Ünnepe megnyitóját. A pénteki rendezvényen több szegedi tudós is kitüntetést vehetett át.

Kimagasló kutatói életműve elismeréseként hét tudós vehette át a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége által adományozott Eötvös József-koszorút, köztük Wollemann Mária, az orvostudomány doktora, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biokémiai Intézet nyugalmazott tudományos tanácsadója. A tudós csaknem hetvenéves kutatómunkájáért, a hazai biokémiai receptorkutatások elindításában végzett úttörő munkásságáért, példaértékű iskolateremtő tevékenységéért kapta az elismerést – írja az SZTEinfo.

A Richter Gedeon Nyrt. és a Magyar Tudományos Akadémia által alapított díj kuratóriuma Bruckner Győző-díjat adományozott Tóth Gábornak, az MTA doktorának. A Szegedi Tudományegyetem Orvosi Vegytani Intézet professzorát a módosított peptidek, a biokonjugátumok szintézise és a peptidhormonok szerkezet-hatás összefüggéseinek vizsgálata területén elért kiemelkedő eredményeiért tüntették ki.

A 40 éven aluli kutatóknak adományozott Bruckner Győző-díjat Csupor Dezsőnek, a Szegedi Tudományegyetem Farmakognóziai Intézet docensének ítélték oda a természetes anyagok kutatása területén elért eredményeiért.

A Pungor Ernő kémikus akadémikus, a hazai és nemzetközi tudományos élet kiemelkedő alakja emlékének méltó megőrzésére alapított Pungor Ernő-díjat Kukovecz Ákos, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar docense vehette át az egydimenziós nanoszerkezetekből készíthető nanopórusos rendszerek kutatása területén elért eredményeiért.
 

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!