Címoldal

Indul a Szegedi Várjátékok új évada

2017. 07. 07. 14:48 | PDF | Nyomtatható változat

szegedi várjátékok, színház, vi2017-07, tv, szgy

Az idén már a 15. évadát indítja a Szegedi Várjátékok. A fesztivál első 4 napja hagyományosan a gyerekeké. A szervezők ingyenes délutáni foglalkozásokkal, ugrálóvárral, és lovaskocsikázással is várják a kicsiket.

Július 13-ától a felnőtt közönségnek szóló előadások érkeznek, majd 21-től az ifjúsági korosztályt várják egy népszerű zenés darabbal. A program idén egy klasszikus mese a Kiskakas gyémánt félkrajcárja című darabbal indult, melynek főszerepét a gyermekszínészként egy ország által megismert Kovács Róbert játszotta.

Július 16-án Koltay Róbert rendezésében egy komédiát adnak elő, ismert, főleg sorozatszínészek játszanak a produkcióban, Farkasházi Réka, Ábrahám Edit, Xantus Barbara, tehát aki szereti a tévét, az biztos, hogy ismerni fogja ezeket a színésznőket, színészeket, illetve lesz egy Ajtó című Szabó Magda könyvéből írt adaptáció 13-án Hegyi Barbara főszereplésével.

Az idei várjátékok sem csak a gyerekeknek kínál előadásokat, a Várszínházi estéken két komolyabb darabbal készülnek a szervezők. Az ifjúsági szekció július 21-én indul a Pinceszínház Gyermekrablás a Palánk utcában című darabjával, melyet hat estén láthat a közönség.

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!