Címoldal

Kétszáz embert vesz fel az idén a BP

2017. 05. 07. 11:32 | PDF | Nyomtatható változat

british petrol, munkahely, vi2017-05, tv, szgy

Szeptemberig működik a British Petrol ideiglenes szegedi irodája a Híd utcában. Akkora készülnek el a Kossuth Lajos sugárúti volt ruhagyár épületének felújításával, ahol már 500 kiépített munkaállomás kap helyet. A cég már hetven embert felvett, de év végéig 200 főre bővítené a létszámot.

A már felvett dolgozók zöme szegedi, de olyanok is vannak, akik eddig Budapesten dolgoztak és most tértek vissza szülővárosukba. Az ideiglenes iroda mindössze szeptemberig ad helyet a BP helyi kirendeltségének. Addigra készül el ugyanis a régi ruhagyár épületének felújítása. A cég azt ígéri, hogy az épület megőrzi régi patináját, a tervek szerint ugyanis kívülről nem változik semmi, ám belül egy igazi XXI. századi munkahely köszönt majd a dolgozókra. 

A BP továbbra is számos nyitott pozíciót kínál Szegeden. Az angol mellett németül vagy lengyelül beszélő munkatársat keresnek most elsősorban pénzügyi és ügyfélszolgálati területre. A tervek szerint év végéig 200 főre bővítenék a létszámot.

 

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!