Címoldal

Pesten tüntetnek a szakdolgozók – Szegedről is mennének, de...

2015. 04. 02. 17:33 | PDF | Nyomtatható változat

egészségügy, tüntetés, szakdolgozó, túlóra, kórház

Jól jelzi a kiszolgáltatottságot, írásbeli nyilatkozatot kérnének arról, nem bocsátják el őket, ha demonstrálnak.

Az alacsony bérek, az ágazat rossz helyzete, és a betegek jobb ellátása miatt újabb demonstrációt szerveznek az egészségügyi szakdolgozók május 12-én Budapesten. Az egészségügyi szakdolgozók közül az utóbbi években sokan elhagyták a pályát, vagy külföldre mentek. Utánpótlás pedig nincsen. A szakdolgozók számának folyamatos csökkenése az egészségügyi rendszer összeomlásával fenyeget: az átlagéletkor megközelíti az 50 évet, és 10 év múlva a nyugdíjba vonulás miatt országszerte összesen 20 ezer dolgozó fog hiányozni. A fizetések alacsonyak, ezért a szükséges létszámnál már ma is 20 ezerrel kevesebben vannak. A legtöbben jó esetben havi 110-120 ezer forint körüli összegeket visznek haza, akár több évtizedes gyakorlattal is. Emellett a munkájukra is rendszeresen költeniük kell.

A gyakori túlórákat néhol egyáltalán nem, néhol pedig csak hónapokkal később fizetik ki az adósságokkal küzdő kórházak. A héten az ország összes, majdnem 150 kórházának főigazgatóját az egészségügyi államtitkárságra rendelték Budapestre, hogy tájékoztassák őket a legújabb átszervezések és takarékossági tervek kidolgozásának a késéséről. Néhány éve majdnem ötezer embert küldtek el egy egészségügyi átalakítás során.

– Most ugyanazok a félelmeink: pénzt próbálnak megspórolni, de nem nagyon lehet már miből, egyedül a személyzet számát lehet csökkenteni. Viszont ha ennél is tovább csökkentik a létszámot még nagyobb lesz a baj: már most a minimum-feltételekhez sincs elég dolgozó, annak az előírásnak sem felelnek meg a kórházak. El sem tudom képzelni, mi fog történni – nyilatkozta a Városi Televízió Szegednek Irinyi Tamás, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megyei elnöke.

Az egészségügyi szakdolgozók május 12-ére tervezett tiltakozó nagygyűlése előtt a szakmai szervezet menlevelek kérésén dolgozik. Írásbeli nyilatkozatot szeretnének kapni az intézmények vezetőitől, amelyben azok kijelentik: nem bocsátják el azokat, akik részt vesznek a tiltakozáson...

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!