Címoldal

A Templomosok legyőzték a Pandákat

2016. 03. 28. 10:54 | PDF | Nyomtatható változat

amerikai foci, szeged temlars, váci pandas, edzőmérkőzés

Tavaly augusztus 30-án tartotta első edzését a Szeged Templars amerikaifoci csapat, Húsvét előtt pedig már az első hivatalos edzőmérkőzését is lejátszotta az együttes. Az ellenfél a Váci Pandas csapata volt.

A Templomosok legyőzték a Pandákat

Március 26-án egy teremtornán vett volna részt a szegedi amerikaifoci csapat, a Szeged Templars. Az eseményt elhalasztották, de a csapat mindenképpen játszani szeretett volna, így edzőpartnert kerestek. Ez a Váci Pandas-nak is kapóra jött, így létrejött az összecsapás. A mérkőzésre sajnos nem Szegeden került sor, mivel nem találtak pályát, azonban Újszentiván polgármestere, Putnik Lázár segítségükre sietett, és rendelkezésükre bocsátotta a sportpályát. 

Két kétszer 20 perces mérkőzést játszottak a csapatok. Mind a kettő remek összecsapást hozott.

Az első touchdown-t még a váciak szerezték, azonban a templomosok gyorsan fordítottak az eredményen. A Templars első hivatalos TD-jét Vass Gergely szerezte, amelyet utána még több is követett. Az első összecsapást a hazai gárda 28-14-re nyerte.

Ezt követően rövid szünetre került sor, majd a második összecsapás is elkezdődött. A szegedi csapat ugyanott folytatta, mint az első mérkőzésen, és igazán esélyt sem adtak a váciaknak. A második mérkőzés végül 30-8 eredménnyel zárult.

A Szeged Templars legközelebb előreláthatóan májusban lép pályára egy aréna kupán, Hajdúszoboszlón.

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!