Címoldal

Elbúcsúztattuk a kamionokat

2011. 04. 18. 07:14 | PDF | Nyomtatható változat

kamion búcsúztatás, m43

Néhány nap múlva átadják az elkészült M43-as autópályát, így a városra és környékére zúduló tranzitforgalom végre eltűnik és az itt élők életminősége jelentősen javul majd. A kamionbúcsúztatóra a Széchenyi téren került sor, vasárnap délután, ahol fellépett a Dumaszínház két tagja Beliczai Balázs és Lóránt Barnabás (Trabarna), Király Viktor és a Zsomboy’s zenekar.   

Elbúcsúztattuk a kamionokat
Az ünnepi beszédében Botka László hangsúlyozta: az új autópálya megépítése minden szegedinek a sikere és Európában is egyedülálló, hogy egy város néhány év alatt két autópályával is gazdagodjon. Ezek az autópályák pedig véglegesen bekapcsolják Szegedet az európai gazdasági vérkeringésbe.
A polgármester felelevenítette az elmúlt évek városi beruházásait, a lakótelepek felújítását, valamint a tömegközlekedés 30 milliárd forintos fejlesztését. Ez utóbbival kapcsolatban hangsúlyozta, már csak őszig kell várni annak befejezésére. Kiemelte, a fejlesztések sikere az összefogásban rejlik, abban, hogy az itt élők valódi európai közösségé váltak az elmúlt években.
 
 
Botka László kiemelte: „csak akkor lehetünk sikeresek és eredményesek, ha nem ellenséget látunk a másikban, ha képesek vagyunk megérteni, hogy a különbözőségek ellenére van egy sokkal fontosabb érték, ami összeköt bennünket, ez a város az otthonunk, ez a város a hazánk, az a legfontosabb érték, hogy ez a város tovább tudjon fejlődni.A város vezetője szerint Szegedet eddig elkerülte a gyűlölködés és ebben a városban minden véleménynek helye van, amely nem kirekeszt, nem pártoskodik. Ezt az értéket pedig védeni kell – hangsúlyozta a polgármester – ami nem könnyű dolog, és most küzdeni kell azért, hogy minden párt és politikus megértse: Szegeden nem a harc az érték.
Botka László beszéde végén arra kérte a szegedieket, hogy értessék meg az önkormányzati képviselőikkel, hogy a gyűlölködést távol kell tartani a várostól. Ez azért a szegediek feladata, mert a politikusok maguktól sosem lesznek jók, erre a választópolgároknak kell rákényszeríteni őket.
 

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!