Címoldal

Szegeden tartja a következő részországgyűlését az MSZP

2011. 03. 28. 04:07 | PDF | Nyomtatható változat

mszp, részországgyűlés, újhelyi istván

Új programsorozatot indított a Magyar Szocialista Párt országgyűlési frakciója, amelynek keretében több helyszínen tartanak úgynevezett részországgyűlést, hogy a most zajló politikai és társadalmi folyamatokról elmondják véleményüket. Szerdán Szegedre jön a szocialista frakció.

Szegeden tartja a következő részországgyűlését az MSZP
A Csongrádi megyeszékhelyen elsősorban az önkormányzatok helyzetéről folytatnak tanácskozást – mondta el vasárnapi sajtótájékoztatóján Újhelyi István a Parlament ellenzéki alelnöke. A politikus elmondta, az elmúlt hetek eseményei bebizonyították, helyes volt a Szocialista Párt döntése, hogy nem vesz részt az új alkotmány elkészítésében: „A Magyar Köztársaság alkotmányát valószínűsíthetően felváltja a FIDESZ Húsvéti tákolmánya. Egy olyan jogszabály, amely sem szakmai nívójában, sem pedig az emberek hétköznapi életét meghatározó jogforrásaként nem alkalmas arra, hogy a Magyar Köztársaság alkotmánya legyen.” Újhelyi hangsúlyozta, nem csak az ellenzéki pártok, hanem civil szervezetek, szakemberek, tudósok, szinte az egész jogásztársadalom tiltakozik már az új alkotmány ellen. Azonban az kevés, ha csak nemtetszésüket fejezik ki az emberek, fel kell lépni a Fidesz elképzelése ellen, nehogy „Márkus napján (április 25-én, az új alkotmány elfogadása napján – szerk.) már kuss legyen mindenkinek, akinek más véleménye van.” – tette hozzá az ellenzéki politikus.
A részországgyűlések kapcsán Újhelyi István elmondta, az elsőre Kazincbarcikán került sor, ahol a foglalkoztatás és a munkanélküliség volt a fő téma. A tárgyalásokat követően a frakció elkészített egy olyan országgyűlési határozat-tervezetet, amit hétfőn nyújtanak majd be a Parlamentben. Ez konkrét intézkedési terveket és feladatokat tartalmaz. Azonban a politikus hozzátette, minden bizonnyal a kormánypártok lesöprik javaslatukat.
Szerdán Szegeden találkozik a képviselőcsoport. Az Ifjúsági Házban megrendezésre kerülő eseményen minden frakciótag rész vesz majd, valamint ott lesznek a párt szakértői, polgármesterek és önkormányzati képviselők is. A fő téma az önkormányzatiság és a közigazgatás lesz. A részországgyűlésen azt tekintik majd át, hogy mit várhatnak a települések az egészségügy, az oktatás, a szociális intézmények kapcsán az új alkotmánytól.
Ezt követően Szegeden és a megyében 20 helyszínen szakmai és lakossági fórumokon vesznek részt a frakció tagjai. A fő helyszín a Klauzál tér lesz, ahol a párt prominens képviselőivel is találkozhatnak a szegediek.

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!