Nem akarásnak néha ajándék a vége

2017. 12. 28. 22:13

Udvaros Dorottya szegedi koncertje előtt arról nyilatkozott nekünk, ha nem Dés László és Bereményi Géza kéri, akkor nincs első albuma sem.

Nem akarásnak néha ajándék a vége

– Több mint három évtizeddel ezelőtt mennyire volt szokatlan, hogy egy színésznő énekel, lemezt ad ki? Napjainkban ez sokkal természetesebbnek tűnik.

– Nem érzem így. Kútvölgyi Erzsébet is rendszeresen énekelt annak idején, pedig Szent Johannát is játszotta közben. Ez mindig az egyén döntése, hogy szeretne-e énekelni is, érez-e ilyen vonzalmat.

– Az számított-e, hogy Dés László és Bereményi Géza kérte arra, énekelje-e el a dalaikat? Másokkal készült-e volna előbb vagy utóbb egy, az Átutazóhoz hasonló album?

– Szerintem nem. Abszolút nekik köszönhető.

– Kettőjük közül ki nyaggatta jobban, Dorottya, énekelj?

– Nem tudom, nem emlékszem már. Nem kellett nyaggatni, először is... (Nevet.)

– És másodjára? Hrutka Róberttel a Majdnem valaki album zeneszerzőjével hogyan kezdtek együtt dolgozni?

– Egy Cseh Tamás emlékestre készültünk. Bereményi Géza kérte föl Robit, hogy hangszerelje a dalokat. Az volt az első közös munkák. Mindannyian, színészek, akik benne voltunk nagyon szerettünk vele dolgozni. Annyira örömteli volt az együtt zenélés, hogy amikor fölmerült, újra dalokat kellene nekem írni, nem lemezre, csak úgy, egyébként, fölkértem, írjon nekem.

– A zene volt meg előbb, vagy készen álltak Bereményi Géza szövegei, és azokra kellett komponálni?

– Igazából együtt született a dallam és a szöveg. Nekem teljesen természetes volt, hogy Géza írja a dalszövegeket. Először két vagy három dal született meg, majd egyszer csak meglett a többi is. Kedvük volt hozzá. Nem kértem őket, hogy legyen egy albumra való.

– Ha már dalszöveg: Lauberger&Gloss zongora. Ezt kimondani is dicsőség, nemhogy elénekelni... És az egyik legnagyobb slágerben a Botladozva című számban van benne.

Lauberger&Gloss

Bécsben kezdték működésüket 1881-ben és egészen 1935-ig gyártottak saját néven zongorákat és pianínókat. Ekkor vásárolta meg a céget a Stingl.

– Nem olyan nehéz ám ez, arról nem is beszélve, nekem ez a foglalkozásom, hogy kimondjak ilyen szavakat, kifejezéseket. Az biztos, hogy Géza mindig nagyon különös, érdekes történeteket ír meg a dalaiban, verseiben. Hogy egy költőnek, dalszerzőnek egy adott művében mennyire fontos egy tárgy, az része az ő fantáziájának, víziójának. Neki ezek nagyon fontos részletek. Biztos, hogy ami kapcsán született a Botladozva, abban a helyzetben benne volt egy Lauberger&Gloss zongora.

– A két lemeze összemérhető-e bárhogyan? Ismertségben, szeretettségben utolérheti-e a Majdnem valaki az Átutazót?

– Nehéz kérdés, mert tényleg nehéz összehasonlítani. 1985-ben bakelitlemezre nyomtatták az albumokat. Úgy volt vele a hanglemezgyár, itt ez a színésznő, nyomjunk neki ötezer lemezt. Pillanatok alatt megvették az emberek, Dés Lászlónak kellett mindenféle módon intézkedni, sőt könyörögnie, hogy adják ki újra. Ma már cd-t sem vásárolunk. Maga letölt akár csak egy számot a Majdnem valakiről, honnan tudom én, vagy a kiadó, hogy kinek másolja még le, adja tovább? Tíz perc múlva egy barátom telefonjával tudunk csinálni egy „klipet”, amit aztán föltöltünk a YouTube-ra és nézi, aki akarja. Azaz nem tudom igazából. Mi imádjuk, de nem tudok sikerességben különbséget tenni köztük. Mindkettő szerelmesen közel áll hozzám. Az meg, hogy, mondjuk húsz év múlva hogyan emlékeznek majd erre a Hurtka Robival meg Bereményi Gézával közösen készült lemezemre, pláne megmondhatatlan. De beszéljünk róla húsz év múlva, már ha még leszek akkor... Nekem ez fontos lemez, nap mint nap velem van, az Átutazó, meg az akkori életemnek, annak a korszaknak volt fontos lemeze.

– Készülhet még egy Udvaros Dorottya-lemez, akár Hrutka Róberttel, akár mással?

Ők kísérték Udvaros Dorottyát

Hrutka Róbert – gitár, vokál,
Markó Ádám – dobok,
Dely Domokos – ütőhangszerek, vokál,
Fehérvári Attila – basszusgitár,
Kalmus Felicián – cselló,
Galambos Zoltán – billentyű.

– Mit tudom én?! Erre a lemezre sem gondoltam... Az elsőt sem akartam. Amikor megcsináltuk, utána egyből nagyon sokan akarták, hogy legyenek újabb és újabbak. Én meg nem akartam. Nekem nem ez a fő profilom. Nekem ezek ajándékok.

– És nem szeret ajándékot kapni?

– Dehogynem. De nem lehet minden nap ajándékot kapni. Sőt, ha az ember nagyon komoly ajándékot kap, akkor arra nagyon vigyáz. Őrizgeti, és nem kell akarnia másnap vagy harmadnap nemhogy egy ugyanolyat, de semmilyen mást sem, szerintem. Nekem az Átutazó akkora ajándék volt, hogy az elkövetkező években azt gondoltam, egyáltalán nem akarok még egy ekkora ajándékot kapni. Imádtam azzal a lemezzel koncertezni. Közben részt vettem a Férfi és nő albumon Básti Julival Cserhalmi Györggyel és Kulka Jánossal. Huszonöt évvel az átutazó megjelenése után a Művészetek Palotája nagy színpadán volt koncertem. Mit akarok, akarják még? Megkaptam mindent, üljek nyugodtan...

– Szerencsére nem ül nyugodtan, hiszen most is itt van és fészkelődik...

– Hát persze, hiszen imádom ezeket a dalokat, a körülöttem lévő zseniális zenészeket. Fantasztikus érzés, amikor körülöttem ilyen zenészek veszik kézbe a hangszereiket. Nagy élmény.

– De kell hozzájuk valaki, aki énekel is...

– Ez együtt van, átszövődik, elválaszthatatlan. Csak az tudja, milyen mágikus dolog az együttzenélés, aki gyakorolja.

Interjúnk dokumentarista jellegű képei Udvaros Dorottya szegedi, az Ifjúsági Házban megtartott december 28-i koncertjén készültek.

* * *
 
Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!