Címoldal

Önálló lakás lett a város karácsonyi ajándéka

2017. 11. 30. 11:52 | PDF | Nyomtatható változat

ikv zrt., kardos kálmán, szociális bérlakás, ambrus regina, pályázat, belvárosi mozi

Újabb ötven szociálisan rászoruló család töltheti a karácsonyt önálló otthonban. A szegedi bérlakásprogram keretében ma félszáz család vehette át jelképesen új otthona kulcsát a Belvárosi moziban. Egyre népszerűbb a tavaly indult program: most minden meghirdetett lakásra 3 érvényes pályázat jutott.

Önálló lakás lett a város karácsonyi ajándéka

Hatszáz szociális bérlakást újít fel és ad bérbe a piaci ár töredékéért három év alatt a szegedi önkormányzat. A program 204 lakással indult tavaly, az idei utolsó ötven felújított bérlakásra szeptemberben kiírt pályázat eredményét ma hirdették ki a Belvárosi moziban.

Kardos Kálmán elnök-vezérigazgatótól megtudtuk, az ötven felújított lakásra összesen 284 pályázat érkezett, 119 viszont nem felelt meg az önkormányzati rendeletben előírt feltételeknek, öten pedig időközben visszavonták a pályázatukat, így a félszáz lakásra végül 160 pályázó jutott.

Ambrus Regina, az IKV Zrt. kezelési igazgatója az eredményhirdetésre megjelent családoknak elmondta, az idén júniusban a közgyűlés módosította a város lakásrendeletét, hogy a rászorulók még könnyebben juthassanak bérlakáshoz. A mostani pályázatok elbírálásánál már a korábbinál is jobban figyelembe vették az igénylők szociális helyzetét és a gyermekek számát, kisebb súllyal esett viszont latba a jövedelmi helyzet. A jelentkezők pedig most először mentesültek a 3 ezer forintos pályázati díj megfizetésétől is.

Ezt követően vehették át jelképesen a mozi színpadán új lakásuk „kulcsát” a szerencsés pályázók.

Megtudtuk, a lakások alapterülete igen változatos, a legkisebb 28, a legnagyobb 72 négyzetméter. Területi elosztásuk is vegyes: található lakás a Székely soron, az Olajbányász téren, a Kereszttöltés utcában, a Csongrádi sugárúton, a Retek utcában, a Szilléri sugárúton és a Vág utcában is. Az IKV Zrt. egyébként a most meghirdetett lakások közül 3-at házon belül, 47-et pedig külső kivitelező újított fel.

Kardos Kálmán elnök-vezérigazgató miután köszöntötte a szerencsés nyerteseket, három dolgot kért az új bérlőktől: az idei karácsonyfát már az új otthonukban állítsák fel és vigyázzanak is a felújított lakásra, mert évekig abban fognak lakni. Azt kívánta az új lakóknak, hogy legyenek jó szomszédok, végül pedig arra kérte őket, mindig pontosan fizessék a lakbért. Azoknak, akik most nem nyertek a pályázaton, vigasztalásul annyit mondott, januárban ismét hirdetnek lakásokat, próbálkozzanak akkor is.

Az ünnepélyes átadás után portálunknak az egyik szerencsés nyertes, Frittman Ágnes elmondta, a szabályok módosításának köszönhetik, hogy most sikeresen pályáztak. Eddig négy esetben elutasították őket, most a három gyerekük miatt viszont sikeresen pályáztak és költözhetnek be egy Szilléri sugáúrti 1+2-es lakásba.

A 2016-ban indult szegedi szociális bérlakásproram jövőre is foytatódik, 2018-ban újabb 200 lakást kíván pályázat útján bérbe adni az IKV Zrt., így 3 év alatt összesen 600 szegedi szociálisan rászoruló család juthat önálló otthonhoz.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!


 

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!