Címoldal

Nevet keresnek a Vadaspark első oroszlánkölykének

2017. 11. 12. 19:36 | PDF | Nyomtatható változat

szegedi vadaspark, vadaspark, oroszlán, oroszlánykölyök, névadás, vi2017-11

Nemrégiben mutatkozott be az első Szegeden született oroszlánkölyök, szó szerint az ország nyilvánossága előtt. Sokan érdeklődnek utána, hogy mikor láthatják a kis jövevényt. A kicsi érdekében azonban fontos, hogy nyugalmat biztosítsanak neki, így a látogatóknak még várniuk kell a találkozóra.

Nevet keresnek a Vadaspark első oroszlánkölykének

A szakemberek folyamatosan figyelik a kisoroszlán állapotát, és szülőjével együtt a viselkedését, és ha látják, hogy kell, akkor a teljes nyugalmat biztosítanak nekik. Sajnos erre szükség is van, az anyja nem tud elég tejet adni, ezért a gondozók segítenek be a kölyök etetésével. Szerencsére nem kellett elvenni, továbbra is anyja látja el a szülői teendők legnagyobb részét, csak az etetések idejére zárják el egy kis időre. A 2 kg súllyal születő nőstény kölyök súlya szerencsére szépen gyarapodik, 3 hetesen már 3 kg-ot is elérte.

A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét névadó pályázatot hirdet a Vadaspark. Várják a fantáziadús, de egyben jól is hangzó, „oroszlános” neveket. A kiválasztási szempontjai röviden: nem kellenek a „cuki” nevek, hiszen a kölyökből majd komoly nőstény oroszlán fog válni. Szintén kerüllni kell a túlságosan hosszú, nehezen kiejthető, mássalhangzókban dúskáló neveket, hiszen ezen a néven kell majd sokszor szólítaniuk a gondozóknak. Azok lehetnek a jó nevek, amelyek ötletesek és egyediek, esetleg utalnak az oroszlánok afrikai származására, a földrajztól a kultúráig. 

A neveket a következő e-mail címre várják: info@zoo.szeged.hu, november 19-ig. A kiválasztott név beküldőjét állatkertes ajándékcsomaggal jutalmazzák majd.

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!