Adományokat gyűjtöttek Újszegeden

2017. 11. 11. 14:51

Rászorulók részére gyűjtöttek ruhákat, játékokat és gyerekkönyveket. Joób Márton önkormányzati képviselő és segítői szombaton délelőtt várták az adományokat a Gregor József Általános Iskola előtt.

Adományokat gyűjtöttek Újszegeden

Az adományok már reggel 9-től folyamatosan érkeztek az újszegediektől, melyek mindegyikét külön megköszönte a képviselő. Elsősorban téli a holminak látják majd jó hasznát a rászorulók, hiszen a hideg közeledtével szükség lesz a meleg kabátokra, sapkákra, hótaposókra. Érkeztek azonban mesekönyvek is, de egy roller is új gazdára lelhet majd november végén, illetve december elején, amikor a rászorulók válogathatnak majd az adományok közül. 

Már tavaly is nagy sikere volt a gyűjtésnek, illetve az adományozásnak, ezért döntöttünk úgy, hogy az idén folytatjuk az akciót – mondta a képviselő a gyűjtés közben. Nagyon fontos, hogy segítsük a rászoruló embereket, hogy a magunk módján mi is hozzájáruljunk ahhoz, hogy szebbé tegyük az ünnepeket számukra – tette hozzá Joób Márton. 

A tavalyi tapasztalat az, hogy örömöt okoz adni is, nem csak kapni, ezért a felhívásra sok olyan újszegedi is eljött, akik tavaly még kimaradtak az adakozásból. A ruhaosztás pontos időpontját és helyét még nem tudni, az bizonyos, hogy novemberben és decemberben valószínűleg a Mars téren és a Csillag téren lehet majd válogatni a múlt héten Alsóvároson, illetve most szombaton Újszegeden összegyűjtött ruhákból és játékokból.