Tizenötödik évadát kezdi az egyetemi színház

2017. 10. 09. 15:36

Lemezbemutatóval, premierrel és az elmúlt tizenöt évet bemutató könyvvel várja a közönséget a „tinédzserkorúvá lett” Szegedi Egyetemi Színház. A jubileumi évben is visszatérnek a korábbi sikeres előadások.

Tizenötödik évadát kezdi az egyetemi színház

– Társulatunk a maga tizenöt évével mára vált tinédzserkorúvá, ezért most izgalmas produkciókkal készülünk – mondta el Varga Norbert, a társulat művészeti vezetője a jubileumi évad programját bemutató hétfői sajtótájékoztatón. A főként egyetemistákból álló együttessel több különböző játszóhelyen találkozhatnak a következő hónapokban a szegedi nézők, emellett fesztiválokon is részt vesznek majd.

Az új évadban a társulat október 10-én lép először a közönség elé az Arany minősítést elnyert előadásával, Pintér Béla darabjával, a Démon gyermekeivel. A darabot az Őszi Kulturális Fesztivál programjaként mutatják be a Szegedi Pinceszínházban.

Idei első premierjük Géczi Gergő és zenésztársai, a Sungazers együttes lemezbemutatója lesz november 8-án. A koncerten a Narrow Lungs című kislemez elvont zenei világát vetítés és Fazekas Hanga grafikus és Chalhoub Emil fotográfus képeiből rendezett kiállítás egészíti ki

A jubileumi évad alkalmából visszatekintő kötet kiadását tervezi a társulat, amely egyszerre tiszteleg a nagy elődök előtt és mutatja be az elmúlt másfél évtizedet. A tavaszi könyvbemutatót az elmúlt 15 év plakátjaiból, fotóból rendezett kiállítás kíséri majd.

Tavasszal rendezik meg a III. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozót, amelyen a vendégelőadások mellett a SZESZ új bemutatóját is műsorra tűzik: Kárpáti Péter Én, a féreg című „Kafka-kabaréját” Varga Norbert állítja színpadra.

Az együttes a következő hónapokban repertoáron tartja népszerű előadásait. Október 18-án Drubina Orsolya rendezésében a Nagyanyám immár/webcamerán figyeli/a tyúk hogy tojik című előadását láthatja a közönség. A hónap végén műsorra tűzik a Naked SZESZ verszenésítő estjét, néhány nappal később a Tűzbe vetett evangélium című Baka István emlékestet, valamint Nógrádi Claudia Kalliopé című drámáját.

A jubileumi évad különlegessége, hogy a társulat ezúttal kilép megszokott játszóhelyéből, Pinceszínházból, így előadásaikat láthatják majd új játszóhelyükön Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának régi tornatermében, valamint a Hungi Vígadóban és a Nyugi kávézóban is.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!