Címoldal

Civilek mutatták meg portékáikat a Mars téren

2017. 10. 08. 16:57 | PDF | Nyomtatható változat

civil piac, mars tér, szegedi városkép és piac kft., talentum alapítvány, vi2017-10, szgy

Negyedik alkalommal rendezték meg vasárnap délelőtt a Mars téren a Civil Piacot. A Szegedi Városkép és Piac Kft. és a Talentum Alapítvány közös szervezésében elsősorban a város kulturális életében fontos szerepet játszó szervezetek mutatták meg magukat a piac közönségének.

Civilek mutatták meg portékáikat a Mars téren

A jó időnek köszönhetően szabadtéren állíthatták fel pultjaikat a civil szervezetek és kulturális intézmények. A Móra Ferenc Múzeum standjánál kvízjátékot játszhattak kicsik és nagyok egyaránt, aki pedig helyesen válaszolt a kérdésekre, ajándékot kaphatott. Akik értékesebb nyereményre vágytak, azok úgynevezett útlevelet kérhettek, és ha kilenc standnál teljesítettek egy-egy feladatot, akkor szép bögréket kaphattak a Talentum Alapítvány sátránál. Gyenes Krisztina, az alapítvány munkatársa elmondta, hogy a mostani Civil Piac elsősorban a kultúra iránt érdeklődők számára lehet érdekes, hiszen olyan intézményeket hívtak meg többek között, mint az Alliance Fracaise, a Somogyi Könyvtár, és természetesen a Móra Múzeum.

A Szegedi Városkép és Piac Kft. arról is gondoskodott, hogy a könnyedebb szórakozásra vágyó gyerekek is jól érezzék magukat, ezért volt ugrálóvár és építőkocka, de fellépett a Phoenix Fittness és a Ramazurka. Gyenes Krisztina elmondta azt is, hogy a Mars térnél alkalmasabb helyet nem is találhatnának arra, hogy közelebb vigyék a város lakóihoz a civil szervezetek tevékenységét. Szegeden és környékén körülbelül kétezer civil szervezet működik, közülük vasárnap délelőtt 30 mutatkozott be a nagyközönségnek.

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!