Címoldal

Vasárnap futhatunk az egészségünkért

2017. 10. 05. 11:04 | PDF | Nyomtatható változat

pick utcai futófesztivál, dóm tér, juan carlos pastor, herbert gábor

Tizenhatodik alkalommal rendezi meg vasárnap a Szegedi Sport és Fürdők Kft. a Pick utcai futófesztivált. Szeged egyik legnépszerűbb tömegsportrendezvényén ezúttal is három távon – 6, 3,4 és 1,5 kilométeres szakaszon – mérhetik össze állóképességüket az érdeklődők. Nevezni a helyszínen is lehet.

Vasárnap futhatunk az egészségünkért
Nagyon népszerű

A rendezvény évről évre egyre népszerűbb, tavaly már 5900-an futották le a három táv valamelyikét.

Fussunk együtt az egészségünkért! – ez a vasárnapi Pick-futás idei szlogenje. A versenytávokat Juan Carlos Pastor, a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője és Herbert Gábor, a Pick Szeged utánpótlás szakmai igazgatója indítja majd el, a díjátadásban a MOL-Pick Szeged néhány játékosa, továbbá a Szegedi Úszó Egylet Európa-bajnokai segítenek.

Vasárnap reggel 8 órától egészen kora délutánig várják azokat, akik szeretnének egy kellemes hétvégi családi programon részt venni. A sportesemény startja a hagyományokhoz híven az idén is a Dóm téren lesz, ahol közel háromórás – zenével és műsorokkal is megtűzdelt – program várja majd a részt vevőket.

A Pick utcai futófesztiválon 10 órakor rajtol el az első táv, a 6 kilométeres kör, ezt követően, 10 óra 50 perckor rajtolnak el a családi csapatok. A másfél kilométeres távon a nevezés feltétele, hogy a háromfős csapatban legalább az egyik szülőnek és legalább egy hölgy csapattagnak kell szerepelnie. A családnak együtt futva kell teljesítenie a távot, a fordítóban és a célegyenesben kézen fogva kell haladniuk. A családi futás után 11 óra 30 perckor a 3,4 kilométeres táv rajtja következik.

Nevezni az újszegedi sportcsarnokban lehet csütörtökig 9 és 15 óra között, valamint pénteken 9 és 12 óra között. Helyszíni nevezésre a verseny napján a Dóm téren felállított versenyközpontban nyílik lehetőség, reggel 8 órától az aktuális rajtot megelőző negyedóráig.

Képünk illusztráció

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!





 

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!