Címoldal

A kamaszokat is megszólítják a bábművészek

2017. 09. 14. 12:01 | PDF | Nyomtatható változat

kövér béla bábszínház, 2017–2018-as évad, kövér lászló

Változatos műsorral várja a közönséget a 2017–2018-as évadában a Kövér Béla Bábszínház, a művészek a következő hónapokban az iskolákba is ellátogatnak kamaszoknak szóló produkcióikkal.

A kamaszokat is megszólítják a bábművészek

Az évadnyitó társulatülésen a Kövér László igazgató elmondta, az elmúlt években a legkisebbeknek kínált daraboknak köszönhetően kialakult a bábszínházat szerető családok közössége, amelynek tagjai visszatérő látogatói az intézményeknek.

Az évad előkészítése során törekedtek arra, hogy minden korosztály találjon élményt nyújtó produkciót a bábszínház műsorában. A társulat első premierje október 1-jén Valentyin Katajev ismert meséje, a Hétszínvirág lesz Kovács Petra rendezésében. Először október 22-én tűzik műsorra La Fontaine Tücsök és a hangya című meséjét Szabó Attila átiratában és rendezésében. November utolsó vasárnapján Adela Moldovan aradi rendezőnő állítja színpadra a Jancsi és Juliskát, februártól pedig Benedek Elek A fekete ország című meséjének bábszínházi változatát is láthatja a közönség Hurka Gyurka címmel.

A kamarateremben folytatódnak a legkisebbeknek szóló csecsemőszínházi produkciók: ősszel a békéscsabai Napsugár Bábszínház darabját a Bíbele, bíbele, paccs!-ot, tavasszal pedig saját produkciójukat, a Nyuszi hoppot tűzik műsorra.

A tavasztól a tervek szerint ismét szerepel majd a műsoron felnőtteknek szóló bábszínházi produkció, a következő hónapokban pedig a társulat tagjai kiskamaszoknak szóló osztálytermi előadásokon a korosztályt érintő problémákat dolgoznak föl.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!


 

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!