Címoldal

Szabó Gabi az Utánképzéssel nyert díjat a Tháliában

2017. 09. 12. 20:09 | PDF | Nyomtatható változat

vidéki színházak fesztiválja, szabó gabi, díj, szegedi nemzeti színház, utánképzés

A Thália Színházban megrendezett Vidéki Színházak Fesztiválján a karakteralakításért járó díjat Szabó Gabi vehette át a Szegedi Nemzeti Színház Utánképzés (ittas vezetőknek) című előadásában való játékáért.

Szabó Gabi az Utánképzéssel nyert díjat a Tháliában

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Az ötödik pecsét című produkciója, Csiszár Imre rendezése nyerte el a legjobb előadás díját a Thália Színházban megrendezett Vidéki Színházak Fesztiválján, amelyen Cserna Antal, Hartai Petra, Szabó Gabi és Nagy Péter színművész játékát, valamint a La Mancha lovagja című előadás látványvilágát is díjazta a zsűri.

Lantos Anikó, a Thália Színház fesztiváligazgatója a szeptember 4. és 10. között megrendezett esemény keddi díjkiosztó ünnepségén elmondta: immár hatodik alkalommal szervezték meg a Thália Színházban az évad elején a Vidéki Színházak Fesztiválját, amelyen hét nap alatt kilenc előadást láthatott a közönség. Kilenc vidéki társulat mutatkozott be Budapesten a közönség kiemelkedő érdeklődése, szeretete, a szakma és a média figyelme mellett. Elmondta: a fesztivál látogatottsága 95 százalék felett volt, csaknem négyezer néző látta az előadásokat. Kiemelte: a produkciók közül hármat, a zalaegerszegi Az ötödik pecsét, a békéscsabai a Macskajáték és a tatabányai Az imposztor című előadást a közmédia rögzítette.

A produkciókat öttagú zsűri értékelte, amelynek tagja volt Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója; Nagypál Orsi filmrendező; Sümegi Noémi kulturális újságíró; Kőváry Katalin rendező és egy, a közönség soraiból választott zsűritag, Lovas Ildikó. A díjakat az idén is Szilágyi Imre debreceni grafikusművész készítette.

Kőváry Katalin a legjobb előadás díját elnyerő Az ötödik pecsét című produkcióról elmondta: Sánta Ferenc 1963-ban megjelent tragikus és tanulságos történetét, amely aktualitásából semmit sem vesztett, a társulat úgy vitte színre, hogy ez az aktualitás nem volt erőltetett, aktualizáló, hanem megrázó, véres és szakmailag magas színvonalú, élményt adó produkció készült belőle.

A legjobb női alakítás díját Hartai Petra vette át a szombathelyi Weöres Sándor Színház Ivanov című előadásában nyújtott alakításáért. A legjobb férfi alakítás díját Cserna Antal nyerte el a Pécsi Nemzeti Színház Ádám almái című produkciójában való játékáért.

A szakmai zsűri különdíjat adott át a Miskolci Nemzeti Színház La Mancha lovagja című produkciójának látványvilágért. A produkció jelmezeit Szűcs Edit, díszletét Árvai György tervezte, a világítás Kramcsák János munkája.

A karakteralakításért járó díjat Szabó Gabi vette át a Szegedi Nemzeti Színház Utánképzés (ittas vezetőknek) című előadásában való játékáért, valamint Nagy Péter a székesfehérvári Vörösmarty Színház Apák és fiúk című produkciójában nyújtott alakításáért.

A fesztiválon a szombathelyi Weöres Sándor Színház, a Pécsi Nemzeti Színház, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a kecskeméti Katona József Színház, a Békéscsabai Jókai Színház, a tatabányai Jászai Mari Színház-Népház és a Szegedi Nemzeti Színház társulata mutatkozott be egy-egy előadással.

* * *

Szeged.hu – Rólunk, nekünk, velünk, értünk. Tartson velünk a Facebookon is!


 

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!