Címoldal

Óvják és védik az iskolásokat

2017. 09. 06. 00:43 | PDF | Nyomtatható változat

rendőrség, iskola, iskolakezdés, tanulók, diákok, szgy, vi2017-09

Megkezdődött az új tanév, melyben a rendőrök, valamint a polgárőrség - ahogy ezt már eddig is megszokhattuk - közösen lép fel a kicsik biztonsága érdekében. Az eddigi prevenciós elemek több új elemmel bővültek annak érdekében, hogy minél hatékonyabban tudják óvni az iskolásokat.

Óvják és védik az iskolásokat

Toronykőy Márta r. alezredes a CSMRFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője elmondta: az eddigi országos programok folytatása mellett, számos helyi régi és új programmal indítják a tanévet. Hagyományosan folytatódik az együttműködés a Szegedi Tudományegyetemmel, ahol a bűnmegelőzési kurzusok a fiatalokkal foglalkozó, leendő tanárok, szakemberek számára adnak biztos tudást. A cél, hogy a katedrára kiállva már a megfelelő prevenciós ismeretekkel rendelkezzenek az oktatók.

A „Drogperevenciós kurzus” mellett „Általános prevenciós ismeretek” szemeszter is indul. A most második évébe lépő Kék Tér projekt minden olyan iskola számára szakmailag elérhetővé válik az új tanévben, amely vállalja, hogy integrálja a programot. A Kék Tér a Szegedi Tankerületi Központnak köszönhetően az előző éveben minta projektként, már része volt az egyik szegedi iskola életének. A tapasztalatok szerint a tanítók és szülők mellett a gyermekek is örömmel vették a 10 bűn-, és balesetmegelőzési ismereteket átadó, bővítő tanóra anyagát. 

A program összhangban van a Nemzeti Alaptanterv által meghatározott nevelési területek célkitűzéseivel, így a tanórákba integrálható mesés történetek és játékos feladatok viszik közelebb a prevenciós ismereteket a gyermekek mindennapjaihoz. A projektről, a csatlakozás konkrét lehetőségéről és feltételéről részletesen is olvashatnak a www.bulisbiztonsag.hu oldalon, mely szeptembertől megújult. 

A 2017/18-as tanévben az internetes oldal új szakmai tartalommal, vizuális elemekkel várja olvasóit. A CSMRFK BMO által szakmai tartalommal felügyelt oldalon hasznos információk vannak fiataloknak, tanároknak és szülőknek egyaránt a bűnmegelőzés minden területéről. Az oldalon elérhető a CSMRFK BMO összes kiadványa letölthető formában, de itt lehet jelentkezni a havonta megjelenő prevenciós megyei hírlevélre is. A XXI. századi követelményének megfelelően a tartalom „okos eszközökkel” is olvasható, így egy-egy tanórán, osztályfőnöki órán is jól használható, hisz a tartalmak mind az elkövetővé, mind pedig az áldozattá válás megelőzését támogatják.

Tóth Zoltánné a Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége gazdasági alelnöke elmondta: a polgárőrök is több helyszínen segítik a gyermekeket a reggeli és délutáni órákban. Hozzátette: elindult a „Nézz körül” program is, melyben az iskolák környékén, a jelzőlámpával nem rendelkező kereszteződésekben járdafelfestések figyelmeztetik a gyermekeket a helyes közlekedésre.

Vad Róbert r. őrnagy, a Balesetmegelőzési Bizottság titkára felhívta a járművezetők figyelmét arra, hogy az iskolák környékét fokozott óvatosságággal közelítsék meg, mivel a nyári szünidőt követően a gyermekek szétszórtabbak, figyelmetlenebbek. Hangsúlyozta azt is, hogy az iskolák környékén a megállni és várakozni tilos táblát figyelmen kívül hagyó gépkocsivezetőkkel szemben a figyelmeztetést követően a rendőrök intézkednek. Hasonlóan a bűnmegelőzéshez, a balesetmegelőzés is új tartalommal indítja a tanévet. A KEVE Program egy szisztematikus képzés, mely az általános iskolás gyermekeknél a közlekedési ismeretek készségszintű elsajátítását célozza meg. Ez a program is beépíthető a Nemzeti Alaptantervbe, így bármelyik iskola képzésébe beilleszthető. Csongrád megyében a Szegedi Tankerületi Központ támogatásával elsőként a Ruzsai Általános Iskola és a Rókus II. Általános Iskola diákjai tanulhatnak ebben a rendszerben. Emellett idén is folytatódik „Az iskola rendőre” és a SuliMoped program is.

Ajánlja cikkünket ismerőseinek!